Ira L. Black - Corbis / Getty Images
Nemzetközi foci sport

Kétszer is kivédte a büntetőt, de harmadszor is újrarúgatta a bíró

Elképesztő drámával ért véget a CF Montreal és a New York Red Bulls csatája az MLS szombati fordulójában.

A vendégek a lengyel Patryk Klimala tizenegyesével az első félidő ráadásában szereztek vezetést, ez a kanadaiak a nigériai válogatott csatár, Sunusi Ibrahim találatával a 71. percben kiegyenlítették.

Kapcsolódó
Sallói Dániel folytatta a gólgyártást
A magyar csatár betalált Schön Szabolcs csapatának kapujába is.

A ráadásban aztán egy labda Amro Tarek kezét találta el, Allen Chapman játékvezető pedig büntetőt ítélt.

A csereként beállt Björn Maars Johnsen lövését a balra vetődő Carlos Miguel Coronel bravúrral védte. Azonban a brazil kapus öröme nem tartott sokáig, a játékvezető videózott, majd úgy ítélte meg, Coronel elmozdult a gólvonalról, így megismételtette a rúgást.

Jött Mason Toye, ő a jobb alsót választotta, de Coronel ismét védett.

Azonban nem volt vége, a bíró ismét mutatta, VAR-segítséget kér, és újból visszafújta a büntetőt.

Harmadszorra a Tottenham korábbi kenyai válogatott középpályása, Victor Wanyama állt a labda mögé, lövésébe ugyan beleütött a kapus, de harmadszorra nem tudott hárítani (2-1).

A New York-i csapat osztrák edzője, Gerhard Struber úgy fogalmazott, nagyon nagy csalódást érez, de igazából a meccset követő drámát nem kommentálta.

„A játékvezető ugyan a hajrában nem állt a helyzet magaslatán, de úgy gondolom, hogy sokkal többet kellene irányítanunk a mérkőzést. Az első félidőben kézben tartottuk a meccset, de a második félidőre túlságosan elveszítettük a lendületet” – mondta.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.