Nemzetközi foci

Van Gaal meglepetést okozott az első kerethirdetésével

JOE TOTH / BACKPAGE IMAGES Ltd / DPPI via AFP
JOE TOTH / BACKPAGE IMAGES Ltd / DPPI via AFP

Három újoncot, közte egy 37 éves kapust is meghívott a keretbe Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott régi-új szövetségi kapitánya, írta az MTI.

Kapcsolódó
Hivatalos: újra Louis van Gaal a holland szövetségi kapitány
Harmadik alkalommal áll az Oranje élén.

A nemzeti csapat élére múlt szerdán immár harmadszor kinevezett 70 éves szakember meghívót küldött az Ajax Amsterdamban szereplő középhátvédnek, a mindössze 18 éves Devyne Renschnek, a 21 éves balhátvédnek, Tyrell Malaciának (Feyenoord), valamint az Ajax veterán hálóőrének, Remko Pasveernek is, akik mindhárman újoncok.

„Mindenki tudja, hogy a három szeptemberi mérkőzés mennyire fontos, a felkészülési idő pedig rövid. Éppen ezért olyan labdarúgókra van szükségünk, akik már megfelelő fizikai állapotban vannak” – indokolta döntését a szakvezető.

A keretben ott van a hosszú kihagyása után nemrég visszatért középhátvéd, Virgil van Dijk is, a kapitány ugyanakkor hét olyan labdarúgót kihagyott a névsorból, akik részt vettek a hollandok számára nyolcaddöntős búcsúval zárult Európa-bajnokságon.

A vb-selejtezők folytatásán az Oranje szeptember 1-jén Norvégiában vendégszerepel, három nappal később a montenegróiakat, szeptember 7-én pedig a törököket fogadja. A holland együttes három mérkőzés után hat ponttal csoportja második helyén áll.

A hollandok kerete

Kapusok: Justin Bijlow (Feyenoord), Joel Drommel (PSV Eindhoven), Tim Krul (Norwich), Remco Pasveer (Ajax)
Védők: Nathan Aké (Manchester City), Daley Blind (Ajax), Matthijs de Ligt (Juventus), Stefan de Vrij (Inter), Tyrell Malacia (Feyenoord), Devyne Rensch, Jurrien Timber (mindkettő Ajax), Virgil van Dijk (Liverpool)
Középpályások: Marten de Roon (Atalanta), Ryan Gravenberch (Ajax), Frenkie de Jong (Barcelona), Davy Klaassen (Ajax), Teun Koopmeiners (AZ Alkmaar), Guus Til (Feyenoord), Donny van de Beek (Manchester United), Georginio Wijnaldum (Paris St. Germain)
Csatárok: Steven Berghuis (Ajax), Memphis Depay (Barcelona), Cody Gakpo (PSV Eindhoven), Donyell Malen (Dortmund), Wout Weghorst (Wolfsburg).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik