MTI/AP/Mindaugas Kulbis
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megvan, kivel játszhat a Fradi a BL-selejtező rájátszásában

Hétfőn déltől rendezték meg a Bajnokok Ligája rájátszásának a sorsolását a svájci Nyonban.

A Ferencváros a harmadik körben a cseh Slavia Prahával mérkőzik meg, és amennyiben továbbjut, a svájci Young Boys és a román CFR Cluj közti párharc győztesével találkozhat majd a BL-főtáblára jutásért. Az FTC vendégként kezdené a következő párharcot.

A negyedik forduló első mérkőzéseit augusztus 17-18-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

Amennyiben a magyar bajnok elveszíti a prágaiak elleni párharcát, akkor az idén induló Konferencia Liga csoportkörében folytatja majd. Ha ezt a kört sikerrel veszik és a következőben búcsúznak, akkor az Európa Liga főtábláján szerepelhetnek ebben a szezonban.

A Slavia elleni első meccset szerdán este rendezik majd meg, a Fradi itthon kezd a Groupama Arénában.

Bajnokok Ligája-selejtező, a 4. forduló párosítása:

bajnoki ág:
CFR Cluj (román)/Young Boys (svájci) – Ferencvárosi TC/Slavia Praha (cseh)
RB Salzburg (osztrák)-Bröndby IF (dán)
Malmö FF (svéd)/Rangers FC (skót) – Olimpiakosz (görög)/PFC Ludogorec (bolgár)
Crvena zvezda (szerb)/Sheriff Tiraspol (moldovai) – Dinamo Zagreb (horvát)/Legia Warszawa (lengyel)

nem bajnoki ág:
AS Monaco FC (francia)/Sparta Praha (cseh) – KRC Genk (belga)/Sahtar Donyeck (ukrán)
Szpartak Moszkva (orosz)/Benfica (portugál) – PSV Eindhoven (holland)/FC Midtjylland (dán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.