Nemzetközi foci

Meghalt a Juventus egyik legnagyobb legendája

Massimiliano Ferraro / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Massimiliano Ferraro / NurPhoto / NurPhoto via AFP

92 éves korában, szívelégtelenségben meghalt Giampiero Boniperti, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi klasszis labdarúgója, a klub egykori elnöke.

Boniperti 1928. július 4-én született, 1944-ben kezdett el futballozni a Juventusban, amelyhez mindvégig hű maradt. Pályafutása során ötször nyert bajnoki címet (1949-50, 1951-52, 1957-58, 1959-60, 1960-61), kétszer Olasz Kupát (1958-59, 1959-60), 1947-48-ban 257 találattal a Serie A gólkirálya volt.

A válogatottban 38 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes, szerepelt az 1950-es és az 1954-es vébén, valamint az 1952-es helsinki olimpián.

Évtizedeken át számos klubrekordot tartott, 182 góljával 2006. január 10-ig ő volt a Juventus legeredményesebb játékosa, de 2010. február 14-ig 443 Serie A-meccsével is csúcstartó volt – mindkettőt Alessandro Del Piero döntötte meg.

2017. március 19-ig ő játszotta a legtöbb percet az élvonalban a Juventus játékosaként (39 680), míg rekordját Gianluigi Buffon felül nem múlta.

Nem sokkal a visszavonulása után az Agnelli család felajánlotta neki a klub igazgatói posztját, majd 1971 és 1990 között klubelnökként dolgozott.

Kulcsszerepe volt abban, hogy a Juventus a két évtized alatt Olaszország egyik legsikeresebb csapata lett.

A Calciopoli-botrány után 2006-ban az Agnelli család visszahívta és tiszteletbeli elnöknek nevezte ki.

Híres mondását azóta is emlegetik:

A győzelem nem csak fontos. Az egyetlen dolog, ami számít.

Olvasói sztorik