Nemzetközi foci

Sergio Ramos elfogadta volna a Real Madrid feltételeit, de elkésett

Sergio Ramos érzelmektől sem mentesen, sportszerűen, ugyanakkor kicsit értetlenül köszönt el a Real Madrid labdarúgócsapatától, amelytől 16 év után távozik, írta az MTI.

A 35 éves, 180-szoros spanyol válogatott hátvéd távozását szerda este jelentette be a madridi klub. A játékos a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Florentino Perez klubelnök, madridi edzői és csapattársai, valamint a klub alkalmazottai nélkül nem lehetett volna ilyen sikereknek részese.

Kapcsolódó
Csúcsokat döntöttek a spanyolok az Eb-nyitányon
Ekkora labdabirtoklás és ennyi passz nem volt még.

Kiemelte a szurkolók szeretetét és támogatását is, ezzel kapcsolatban csupán azt sajnálta, hogy nem áll módjában személyesen is búcsút venni a drukkerektől.

Az első napon, amikor megérkeztem a klubhoz, édesapám és a bátyám kísért el, 19 évesen még gyerek voltam. Most, amikor távozok, már saját csodálatos családom van, feleségem és négy gyermekem

– nyilatkozta.

Hozzátette, ez most a búcsú ideje, ami viszont nem mindörökre szól, mert jelen pillanatban még érez magában kellő motivációt ahhoz, hogy játsszon és trófeákat nyerjen, egy nap azonban majd visszatér a klubhoz.

Távozásának körülményeiről elárulta: ő eredetileg két évvel szerette volna meghosszabbítani nyáron lejáró szerződést, a klub viszont csak egy évre szólót ajánlott, azt is a mostaninál alacsonyabb fizetéssel.

Miután számára a Real Madrid nem pénzügyi kérdés, végül elfogadta volna a klub feltételeit, de akkor már késő volt.

„Nem tudtam, hogy az ajánlatuknak van határideje. Többször voltunk már ilyen helyzetben, és hosszabbítottunk az évek során. Ettől függetlenül tiszteletben tartom a klub döntését. Csak meglepett, hogy az ajánlatuk már nem élt, mivel folyamatosan találkoztunk, egyeztettünk róla” – mondta.

Sergio Ramos következő állomáshelyeként már több klub (Manchester City, Manchester United, Paris Saint-Germain, Sevilla, Barcelona) neve is felmerült a sportsajtóban. A védő konkrétumokat nem árult el a jövőjéről, de kizárta annak lehetőségét, hogy a nagy rivális katalán együttesnél kössön ki, és azt sem tartja valószínűnek, hogy sevillai nevelőegyesülete lesz a befutó.

„Még nem néztünk körbe. Januárban már lett volna lehetőségem tárgyalni, voltak is megkeresések, de nem állt szándékomban távozni a Real Madridtól. Korrekt voltam, és nem ültünk le tárgyalni, most viszont keresünk majd egy jó klubot” – nyilatkozta.

Ramos 671 tétmérkőzésen 101 gólt szerzett a Real Madridban, amellyel 22 nagy trófeát nyert, közte négy Bajnokok Ligáját és öt bajnokságot. A spanyol válogatottban – amellyel világ- és kétszeres Európa-bajnok – 2005 márciusában mutatkozott be, azóta most, az idénre halasztott Európa-bajnokságon először történt meg vele, hogy végül kimaradt az aktuális világversenyen szereplő keretből.

Olvasói sztorik