Nemzetközi foci

1904 óta nem történt olyan a Real Madridnál, mint ami idén nyáron bekövetkezik

A Real Madrid szerda esti tájékoztatása szerint Sergio Ramos elhagyja a klubot. A 35 éves, 180-szoros spanyol válogatott csütörtökön sajtótájékoztatón búcsúzik el a Realtól, amelyben 2005 óta szerepel. Korábban pályafutása végefelé 14 évnyi hűség után kidobták Fernando Hierrót, majd 25 év szolgálat után a saját nevelésű Iker Casillast is. Azon túl, hogy madridiak láthatóan úgy bánnak a klubikonjaikkal, mint más az alsógatyával, újabb, 117 év óta nem tapasztalt változás történhet a klubnál.

Kapcsolódó
Őszintére váltott a foci-Eb
Miközben a labdarúgó-Európa-bajnokság első csoportkörének mérkőzéseire többségében a visszafogott jelzőt lehet ráaggatni, addig a második forduló első napján mindhárom mérkőzés remek iramot, számos helyzetet és hat gólt hozott. Az olaszok elsőként jutottak tovább a kieséses szakaszba.

A marca.com azt írja, hogy a csapatkapitányi karszalagot a brazil Marcelo örökli, helyettese pedig az egyaránt francia Benzema és Varane lesz a következő szezonban Sergio Ramos távozása után. Avagy egyetlen spanyol nemzetiségű játékos sem kerülne be a kapitányok listájába, három külföldi játékos kezére kerül a karszalag.

Marcelo ezzel történelmet ír, hiszen 1904 óta az első külföldi kapitánya lesz a csapatnak. Abban az évben a guatemalai Federico Revierto hotdta bal karján a karszalagot, azóta mindig akad egy spanyol vezére a csapatnak. 2021. nyaráig, Sergio Ramos távozásáig.

Kapcsolódó
Egyre több Eb-sztár tolja el a Coca-Colát
Cristiano Ronaldo után a szerda esti Olaszország-Svájc meccs hőse, Manuel Locatelli is „offolta" az üdítőitalt.
Olvasói sztorik