Nemzetközi foci

Lionel Messi évi 35 millától és egy „sor körülménytől” teszi függővé a maradását

Miközben Lionel Messi a Copa Americán vitézkedik – remek szabadrúgásgóljával játszott 1-1-es döntetlent Argentína Chile ellen az első fordulóban –, Joan Laporta, a Barcelona elnöke csapata zsenijének jövőjéről szellőzetett meg információkat. A sportvezető változatlanul bízik abban, hogy a labdarúgóklub argentin világsztárja, Lionel Messi továbbra is a csapatnál marad. A 33 esztendős játékosnak június 30-án jár le a szerződése, és sajtóértesülések szerint hajlik egy kétéves hosszabbításra. Laporta jelezte, hogy a tárgyalások nem zárultak le, de nyugodtan várja a fejleményeket.

Maradni akar! Én nem gondolkodom „nemben”, de nem könnyű a helyzet. Mindent megteszünk, amit tehetünk. Ha egy sor körülmény fennáll, akkor eltökélt a maradásban

– idézte az elnököt az MTI.

Lapértesülések szerint Messi éves nettó fizetése 35 millió euróra csökkenne a katalán futballklubbal aláírandó új szerződése értelmében. A sajtó úgy tudja, hogy a játékos belement eddigi járandóságának mintegy megfelezésébe, tekintettel a koronavírus-járvány klubját is súlyosan érintő gazdasági következményeire.

Kapcsolódó
Christian Eriksenre szívműtét vár
A dán válogatott középpályása elfogadta a megoldást, miután dán és nemzetközi szakemberek is abban erősítették meg, hogy ez a legjobb számára.

Engedménye fejében a Barca 2023-ig hosszabbít vele, majd Messi további két szezont – 60-60 millió euróért – az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) a korábbi angol futballkiválóságból lett üzletember, David Beckham csapatában, az Inter Miamiban tölt el, mielőtt vezetői pozícióban visszatérne a katalán elitklubhoz.

Tavaly majdnem kenyértörésre került sor Messi és a Barcelona között. Augusztus végén ugyanis az argentin sztár bejelentette, hogy távozni akar, mivel elégedetlen a klubnál zajló folyamatokkal, ráadásul a 2007/08-as évad után először zárt akkor trófea nélkül egy szezont. Messi végül szeptember elején mégis a maradás mellett döntött, mert nem akart jogi vitába keveredni az egyesülettel. Ami a mostani, valószínűsíthető hosszabbításához vezetett, az az, hogy tavaly októberben távozott a posztjáról Josep Maria Bartomeu klubelnök, helyére pedig idén márciusban az a Joan Laporta került, aki 2003 és 2010 között már sikeresen irányította az egyesületet.

Kapcsolódó
Őszintére váltott a foci-Eb
Miközben a labdarúgó-Európa-bajnokság első csoportkörének mérkőzéseire többségében a visszafogott jelzőt lehet ráaggatni, addig a második forduló első napján mindhárom mérkőzés remek iramot, számos helyzetet és hat gólt hozott. Az olaszok elsőként jutottak tovább a kieséses szakaszba.

Messi a 2020/21-es idényben 47 mérkőzésen 14 gólpassza mellett 38 gólt szerzett a Barcában, amely harmadik helyen végzett a spanyol bajnokságban. Az argentin futballzseni 2004-ben debütált a felnőttcsapatban, amelynek játékosaként eddig – csúcsot jelentően – hatszor érdemelte ki az Aranylabdát. Az egyetemes labdarúgás történetének egyik legnagyobbjaként számon tartott Messi a katalánokkal seregnyi trófeát gyűjtött, így például négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát, az argentin válogatottal pedig olimpiai bajnoki címet és világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Olvasói sztorik