MARCO BERTORELLO / AFP
Nemzetközi foci sport

Egészen sajátosan jelentette be a római klub az új edzőjét

Maurizio Sarri lesz az olasz élvonalban szereplő Lazio vezetőedzője. A bejelentés egyedire sikerült, ugyanis először egy cigarettát ábrázoló emotikont, majd négy képet rakott ki a klub a Twitter-oldalára: egy dohányzó kézről, egy laziós melegítőről, a csapatról, valamint egy banképületről.

Ebből az első és az utolsó egyértelmű utalás Sarrira, akiről köztudott, hogy sokat dohányzik, és aki bankárból képezte át magát fociedzővé.

Sarri edzői karrierje mesébe illő, ugyanis a hatodosztályból, a munka melletti edzősködésből jutott el előbb az olasz élvonalba, majd a Napolihoz, onnan a Chelsea-hez (amellyel Európa Ligát nyert), míg a legutóbbi klubja a Juventus volt. Bár Torinóban bajnok lett, egy év után mennie kellett, 2020 augusztusában menesztették. A Laziónál 2023-ig írt alá.

A Laziónak azért kellett új edző után néznie, mert nem sikerült hosszabbítani Simone Inzaghival, aki aláírt a bajnok Interhez, ahonnan Antonio Conte távozott. Egyébként valóságos őrület zajlott le a Serie A-ban edzőfronton, az első tíz helyezettből nyolc is vált vagy váltott:

  • az Intert és a Laziót már említettük,
  • a Juventushoz visszatér Massimiliano Allegri,
  • a Napoli Gennaro Gattusót (aki a Fiorentinához ment) Luciano Spallettire cserélte,
  • az AS Roma Eusebio Di Francescóval nem hosszabbított, őt José Mourinho váltja,
  • Roberto De Zerbi meg sem állt Ukrajnáig, ahol a Sahtar irányítását veszi át, neki még nincs meg az utódja,
  • Claudio Ranieri szerződése lejártával elhagyja a Sampdoriát,
  • Ivan Juric pedig közös megegyezéssel bontott szerződét a Hellas Veronával, a Torinót irányítja majd a jövőben.

Az első tízben csak az AC Milan (Stefano Pioli) és az Atalanta (Gian Piero Gasperini) folytatja ugyanazzal az edzővel.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.