Sergei SUPINSKY / AFP
Nemzetközi foci sport

Premier League-csapatnál merült fel Rebrov neve

José Mourinhóval kezdte az idényt a Tottenham, de a portugál menedzsert április 19-én elküldte a Spurs.

Az idényt Ryan Masonnel fejezte be a Tottenham, amely a hetedik helyen végzett, és így a következő szezonban a most induló Európai Konferencia Ligában szerepelhet.

Hogy ki lesz a Spurs edzője, azt még nem tudni, a Goal.com szerint a klub szívesen visszahívna a csapat korábbi mesterét, a jelenleg a PSG-nél dolgozó Mauricio Pochettinót, de a Tutto Mercato úgy tudja, a Ferencvárostól távozó Szerhij Rebrovot is beajánlották.

Rebrov három bajnoki címet szerzett a Fradival, amellyel szerepelt a BL- és EL-csoportkörben is, és amióta kiderült, hogy távozik a magyar klubtól, az ukrán lapok már összeboronáltak a török Fenerbahcéval.

Kapcsolódó
Szerhij Rebrov már februárban felmondott a Ferencvárosnál
Előre szólt az ukrán edző, hogy nyáron távozik.

Rebrov neve nem lehet ismeretlen a Tottenham-szurkolók számára, hiszen 2000 és 2003 között játszott a londoni csapatban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.