Nemzetközi foci

Egy játékos a PSG-be akar igazolni, de a klubja 100 millió eurót kér érte

JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP
JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP

Eduardo Camavinga neve még azoknak is ismerősen csenghet, aki kevésbé követik a francia bajnokságot, a Rennes középpályását ugyanis már egy ideje európai topcsapatokkal hozzák hírbe, tavaly szeptemberben, még a 18. születésnapja előtt a francia felnőttválogatottban is debütált. Most pedig borítékolható, hogy az átigazolási hírek egyik főszereplője lesz.

A már 18 éves Camavinga ugyanis közölte klubjával, hogy nem hosszabbítja meg 2022-ben lejáró szerződését. Megnevezte a csapatot is, ahol szívesen folytatná: a Paris Saint-Germain.

A Rennes hónapok óta tárgyal játékosával, de nem sikerült sem fizetésben, sem aláírási bónuszban olyan ajánlatot tenni, ami Camavingának megfelelt volna, írja az RMC. A PSG ugyanakkor már rég kinézte magának a középpályást, más kérdés, hogy még komoly kötélhúzás lehet a dologból, a Rennes ugyanis 100 millió eurót kér a labdarúgóért.

Kapcsolódó

Egy olyan tehetséges játékosért, mint Camavinga a mai futballban már fizettek ki ekkora összeget, de a Rennes kérése úgy tűnik magasnak, hogy eddig egyedül Eden Hazardért fizettek ki legalább ekkora pénzt, amikor már csak egy év volt hátra a szerződéséből – és az még a pandémia és az azzal járó gazdasági visszaesés előtt történt.

Egy kis ízelítő Camavinga játékából:

Akárhogy is, így, hogy nem akar hosszabbítani, a Rennes-nek izgalmas nyara lesz. A csapat egyébként a hetedik helyen végzett a szezonban, így a Konferencia Ligában próbálhat szerencsét. A párizsiak lemaradtak a címvédésről, második helyen végeztek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik