Nemzetközi foci bajnokok ligája

Hét évet várt a Milan, hogy újra hallja a BL-himnuszt

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Akinek a Milan utolsó BL-meccse idején született gyereke, az idén ősszel már azon izgulhat, hogy a lurkó miként teljesít majd első osztályosként az általános iskolában.

Az olasz csapat 2014 tavaszán játszott utoljára a BL-ben, amikor Kakával, Mario Balotellivel, Christian Abbiatival, Nigel de Jonggal a kezdőben 4-1-re kikapott az Atlético otthonában, és 5-1-es összesítéssel kizúgott a nyolcaddöntőben.

A hét szűk esztendő most ért véget, bár a Milannak az utolsó fordulóban kellett kiharcolnia a BL-részvételt, a 38 körből csak két olyan volt, amikor a piros-feketék nem fértek be az első négybe.

Az Atalanta elleni utolsó meccs hűen tükrözte a Milan idényét, amíg a csapat otthon rengeteg pontot elszórt, addig idegenben félelmetesen hatékony volt, a 19 meccsből tizenhatot megnyert (a Lazio és a Spezia vendégeként kapott ki, a Genoával pedig ikszelt), ami új rekord a Serie A-ban.

Persze akik nem a Milannal szimpatizálnak, bizonyára azt is megjegyzik, hogy az Atalanta elleni meccs azért is képezte le tökéletesen az idényt, mert Stefano Pioli csapata két büntetőt is kapott (Franck Kessié mindkettőt belőtte), az egész bajnokság során pedig összesen húszat, ami nagyon magas szám.

Az Atalanta elleni győzelem után a Milan-játékosok az öltözőben eljátszották, mintha egy BL-meccs előtt hallgatnák a sorozat himnuszát, persze nem mindenki tudott komoly fejet vágni, Hakan Calhanoglu el is nevette magát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik