Nemzetközi foci

Így marad le az Eb-ről a leglúzerebb futballista

Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Napok óta komoly viták kereszttüzében van Borna Sosa, a VfB Stuttgart labdarúgócsapatának balhátvédje, akire a horvát válogatott ugyan számított volna az Európa-bajnoki bő keretben, ő azonban úgy döntött, a németeket választja. Miután felégette maga mögött a hidakat, jött a FIFA elutasítása. Tanulságos történet.

Sosa 1998. január 21-én született Zágrábban, ahol a Dinamóban kezdett el futballozni és 17 évesen debütált a felnőtt csapatban. 2018. május 14-én ötéves szerződést írt alá a Stuttgarttal, augusztus végén be is mutatkozott a Bundesligában, de első két szezonjában sérülések hátráltatták, így mindössze 24 mérkőzést játszhatott az első, majd a kiesés miatt a másodosztályban.

Az áttörést a mostani szezon hozta meg számára, Pellegrino Matarazzo ugyanis a 3-4-2-1-es felállásban megtalálta a helyét a balszélen, ő pedig nagyszerűen teljesített. A német sajtó már eljutott arra a pontra, hogy David Beckhamhez hasonlított a játékát, persze erre ráerősített VfB sportigazgatója, Sven Mislintat is.

Borna maga mondta, hogy David Beckham a példaképe. Szerintem ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik

– nyilatkozta róla. A horvát játékos szerényen csak annyit rebegett, hogy a keresztlabdáikban valóban felfedezhető némi azonosság, de ő inkább David Alabát nevezte meg igazi bálványának.

A múlt héten a Stuttgart megerősítette, hogy bár a zágrábi futballista 56-szor szerepelt a korosztályos horvát válogatottakban, Berlinben született édesanyja, Vesna révén német állampolgár szeretne lenni, és akkor lenne esélye a válogatottságra is.

A Stuttgart pénteki, Augsburg elleni 2-1-es győzelme után Sosa megerősítette, hogy napirendre kerülhet a váltás.

„Felvettem a kapcsolatot a német válogatott csapatmenedzserével, Oliver Bierhoffal, de nem csak a mostani Eb, hanem a jövőm is szóba került” – mondta, és megerősítette, ha így alakulna, a németeket választaná.

Szombaton be is jelentette egy horvát portálnak, hogy döntése végleges és megmásíthatatlan.

Vége, döntöttem. Hívtak a horvát szövetségtől, beszéltem Zlatko Dalic szövetségi kapitánnyal, akinek elmondtam mindent. Már nincs visszaút

– mondta a 24sata.hr portálnak.

„Három hónappal ezelőtt felvettem a kapcsolatot a Német Labdarúgó Szövetséggel, de kivártam a márciust, hogy mi történik. Végül nem kaptam behívót a horvátoktól. Hamarosan 24 éves leszek, három éve játszom Németországban, még sohasem hívtak meg a keretbe. Persze, megértem, mindenkinek joga van választani. A horvátok döntése egyértelmű, úgy vélik, hogy vannak jobb játékosok nálam.”

Szerinte a németek mindent elkövettek, nem lepte meg, hogy hívják.

„Remekül játszom a Bundesligában, 10 gólpasszom van ebben a szezonban, minden szempontból a bajnokság első három balhátvédje közé tartozom.”

Sosa ezt követően mindent felégetett maga mögött, elkövette azt a hibát, hogy a közösségi oldalairól törölt minden fotót, amelyeken horvát mezben volt látható és várta Joachim Löw szövetségi kapitány hívását.

Matteo Ciambelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP 56 mérkőzést játszott a korosztályos horvát válogatottakban ( (Fotó: Matteo Ciambelli / NurPhoto via AFP)

Ehelyett egy bejelentés jött: kedden Oliver Bierhoff megerősítette, hogy lemondtak Sosáról, annak ellenére, hogy megkapta a német útlevelet. A háttérben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség döntése állt, a FIFA ugyanis jelezte, abban az esetben engedélyezi a váltást, ha a labdarúgó az előző válogatottban még 21 éves kora előtt lépett pályára legutóbb.

Sosa azonban 22 éves volt, amikor 2020 novemberében a horvát U21-es csapatban játszott a Skócia elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Az Index.hr megkérdezte Dalicot az esetről, mire a horvát kapitány kijelentette, ilyen előzmények után biztosan nem számít rá az Eb-n és a bő keretben sem biztosít neki helyet.

„Borna Sosa nem szerepel majd az Európa-bajnoki keretben. Tisztelem őt, mint játékost, tiszteletben tartottam a döntését, hogy német színekben folytatja. De ezzel az egész történet megváltozott.”

A portál nem érte utol a játékost, ugyanakkor azt írta, a fotók törlése éretlenségre utal és ezzel csak azt bizonyította be, hogy a horvát csapattársakkal töltött napjai és közös emlékeik nem annyira jelentősek számára.

A Horvát Labdarúgó Szövetség nem zárta be teljesen az ajtót, állítólag a vezetőség elvárja a bocsánatkérését, és készen áll a kapcsolat normalizálására a fiatal játékossal, aki elhamarkodott döntésével előbb nagy károkat okozott előbb önmagának, majd a horvát válogatottnak.

Olvasói sztorik