Nemzetközi foci

A Fradi ellen gólpassza volt, európai topcsapatok vinnék

MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag
MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

Már csak szűk nyolc hónap van hátra a szerződéséből Fredrik Aursnesnek, a Molde 25 éves középpályásnak, aki a vg.no-nak beszélt arról, hogy ha valamikor, akkor most eljött az ideje annak, hogy váltson. Kérőkből nincs hiány, a Toulouse-t már kikosarazta tavaly nyáron a labdarúgó, akiről a lap azt írja, hogy

az Atlético Madrid és az Atalanta is kinézte magának.

Kapcsolódó
Három csapatnál dolgozott idén a magyar fociedző, mindhárom kiesett
Ha valaki, ő biztos kitörölné az emlékezetéből ezt a szezont.

Aursnest egyébként a magyar focidrukkerek is láthatták a Ferencváros ellen, a magyar bajnok ugyanis a Moldét ejtette ki a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörében, az idegenbeli 3-3 után hazai pályán 0-0-át ért el a Fradi. A norvég középpályás a két mérkőzésen egy gólpasszt és egy-egy sárga lapot hozott össze, az asszisztja után még vezetett a Molde 3-2-re, de aztán Igor Haratin a 87. percben belőtte a végül továbbjutást érő gólt.

A Molde az Európa Liga csoportkörében az Arsenal mögött a második helyen jutott tovább a csoportjából, majd kiejtette a Hoffenheimet a legjobb 32 között, de a nyolcaddöntőben már nem bírt a Granadával.

Olvasói sztorik