Nemzetközi foci sport

Hátán vitte oda sérült csapattársát az ünneplős fotózásra

A csütörtök este csak ráerősített arra, amit eddig is tudtunk: az Európa Liga Unai Emery kedvenc sorozata. A csapata, a Villarreal 0-0-át játszott idegenben az Arsenallal, így a hazai 2-1-es győzelmének köszönhetően bejutott a sorozat döntőjébe, ahol majd a Manchester United lesz az ellenfél.

Emery ötödik alkalommal készülhet a döntőre, a Sevillával sorozatban háromszor nyert, az Arsenallal pedig elbukott 2019-ben.

A Villarrealból Samuel Chukwueze már az első félidőben megsérült, le kellett cserélni. Az ünneplésből azonban ki tudta venni a részét a pályán is, meg a közös csapatfotón is odaért, köszönhetőn annak, hogy csapattársa a hátán odacipelte őt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.