Nemzetközi foci

Észak-Korea nem akar Dél-Koreában focizni

AFP
AFP

Észak-Korea a koronavírus-fertőzés veszélye miatt nem akarja elengedni labdarúgó-válogatottját a következő világbajnoki selejtezőkre, Dél-Koreába.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője kedden arról beszélt, hogy az északiak már értesítették is szándékukról az Ázsiai Labdarúgó Szövetséget (AFC), amely azonban a döntés átgondolására kérte tagszervezetét.

A Koreai NDK egy hónappal ezelőtt azt közölte, hogy nem küld sportolókat a július 23-án kezdődő tokiói olimpiára. Az indoklás abban az esetben is hasonló volt, a pandémia miatti veszély.

Többszöri halasztások után az AFC a résztvevő országokkal közösen úgy döntött, hogy a vb-selejtezők második szakaszából hátralévő mérkőzéseket egy-egy központi helyszínen bonyolítják le.

A Koreai Köztársaság júniusban a H csoportos találkozók házigazdája lesz – ebben az ötösben a Észak-, illetve Dél-Korea mellett Türkmenisztán, Libanon és Sri Lanka szerepel.

Olvasói sztorik