Nemzetközi foci

A Bayernt legyőző kiscsapatot elintézte a Dortmund, de nem ez lenne a legnagyobb sikere

Alex Gottschalk/DeFodi Images via Getty Images
Alex Gottschalk/DeFodi Images via Getty Images

Szombat este a Borussia Dortmund 5-0-ra elverte a Német Kupa elődöntőjében azt a Holstein Kielt, amely hatalmas meglepetést okozva a címvédő Bayern Münchent kiejtette január 13-án.

Kapcsolódó

A Dortmund azonban még Erling Braut Haaland nélkül is megoldotta a feladatot, a végeredmény ráadásul már a 41. percben kialakult. A BVB ellenfele pedig a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig lesz a fináléban.

Mégis a sárga-feketék legnagyobb sikere a döntőbe jutás helyett az lenne, ha a gyenge szezon dacára – a Bajnokok Ligája-szereplés is kérdéses a jelenleg ötödik helyen álló BVB-nek – megtartani Haalandot. A norvég csatár sérülés miatt nem játszott a Kiel ellen, de a lelátón végigtombolta az elődöntőt.

Sebastian Kehl, a Borussia Dortmund vezetőségi tagja kijelentette, hogy idén nyáron nem akarják elengedni Erling Haalandot.

Arra számítok, hogy Erling az új szezonban is a Borussia Dortmundban játszik majd. Minden nap látom, és mondhatom, teljesen elkötelezett a klub iránt

– mondta Kehl.

A 20 éves futballista a tavalyi év elején igazolt a német csapathoz, amelyben azóta 56 mérkőzésen 53 gólt szerzett. Menedzsere, Mino Raiola a közelmúltban azt mondta, Haaland 2024-ig szóló szerződése ellenére már idén nyáron távozhat Dortmundból, a Real Madrid, a PSG és a Barcelona is érdeklődik iránta.

Olvasói sztorik