Emilio Andreoli / Getty Images
Nemzetközi foci sport

A Milan-ultrák kemény ultimátumot adtak a vacilláló Donnarummának

Két vereség után javított a Milan, amely 2-0-ra győzött a Benevento ellen, amelyet a korábbi Milan-kedvenc, Pippo Inzaghi irányít.

Kapcsolódó
Őket csodálta mindenki, most a BL-indulás is veszélyben – mi történt az AC Milannal?
A bajnokság első felében ki sem kapott az AC Milan, a tavasszal viszont úgy visszaesett a teljesítménye, hogy a Bajnokok Ligáját érő helyekért is kaparnia kell. Mi romlott el?

Jó kis meccset vívtak a csapatok, Hakan Calhanoglu révén hamar előnybe került a Milan, amely aztán többször is elhúzhatott volna két góllal, de a helyzetek kimaradtak, amitől a Benevento felbátorodott.

A meccset végül Theo Hernández góljával zárta le a Milan, amelynek nagyon kellett ez a győzelem, hiszen harcban van a BL-indulást jelentő helyekért.

Bár gólt nem szerzett, az elmúlt két meccset kihagyó Zlatan Ibrahimovic nagyon agilis volt, és a tőle megszokott módon nem mindig a legegyszerűbb megoldást választotta, a második félidőben például a levegőből sarkazta a labdát Samu Castillejo elé.

A Milan a következő fordulóban a közvetlen riválisnak számító Juventusszal találkozik, és a Sky Sport Italia azt írta, a Milan-ultrák a Benevento elleni meccs előtt találkozóra hívták Gianluigi Donnarummát, a csapat kapusát.

Donnarumma a Milan egyik pillére, akinek a nyáron lejár a szerződése, és egyelőre nem fogadta el a klub ajánlatát. Az ultrák emiatt kvázi ultimátumot adtak neki, és azt mondták a kapusnak, ha nem írja alá a szerződést, akkor ne is védjen a Juventus ellen, amely egyébként nagyon szívesen látná őt.

Donnarumma állítólag sírva jött el a találkozóról, majd ezek után lehozta kapott gól nélkül a Benevento elleni meccset, de az egyértelmű, hogy a Milannak meg kell oldania a helyzetet, mert ebben a kiélezett helyzetben nem használ, hogy feszült a hangulat az egyik legfontosabb játékos és a klub között.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbálja ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Kérjük, tartsanak minél többen velünk, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni. Fizessenek elő, olvassanak, kövessenek minket, vitatkozzanak velünk, adjanak ötleteket. Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.