Két napig magatehetetlenül feküdt a lakásában, mire rátaláltak, majd 16 napig kómában volt, de lassan visszanyeri erejét Wolfgang Kleff, a németek egykori világ- és Európa-bajnok kapusa.
A 74 éves sportember koronavírus következtében lett rosszul az otthonában, elmondása szerint két napig feküdt magatehetetlenül a földön, és még a telefonhívásokra sem tudott válaszolni, mire aggódó családja riasztotta a rendőrséget.
Csak arra emlékszem, hogy rengeteg rendőrautó és mentőautó érkezett, elsőre nem is akartak magukkal vinni, mert azt hitték, hogy részeg vagyok
– nyilatkozta a Bildnek.
„Szerencsére nem ez volt a koronavírus legrosszabb fajtája. De amikor visszatértem a kómából, eleinte azt sem tudtam, ki vagyok” – tette hozzá.
Kleff pályafutása nagy részében a Mönchengladbach kapusa volt (1968-79 és 1980-82 között), de egy évet eltöltött a Herthában is.
A válogatottban mindössze hat meccsen léphetett pályára, Sepp Maier mögött nem kapott több lehetőséget.