Nemzetközi foci

Solskjaer nyilatkozata alaposan felpaprikázta a Roma-drukkereket

PETER POWELL / POOL / AFP
PETER POWELL / POOL / AFP

A Manchester United lesz a Roma ellenfele az Európa Liga elődöntőjében, és az angol csapat edzője, Ole Gunnar Solskjaer feltüzelte a Roma szurkolóit, amikor az olasz csapatról nyilatkozott.

Nem ismerem eléggé a Romát, és nem láttam őket játszani, de azt tudom, hogy két színvonalas meccset vívtak a negyeddöntőben az Ajax ellen

– mondta Solskjaer, az önérzetes Roma-drukkereknek pedig ennyi elég is volt.

A csapat edzőközpontját a norvég edző arcképét ábrázoló fotóval plakátolták ki, amin az a felirat áll: „Tegyetek róla, hogy emlékezzenek ránk!”

Ha a Roma-játékosok olyan elszántak lesznek, mint a szurkolóik, akkor meglesz az esélye a csapatnak, hogy megszakítsa a négymeccses nyeretlenségi sorozatát.

A két csapat 2007 óta hét alkalommal játszott egymással, ezek közül csak egyetlen összecsapás zárult római sikerrel, az is tizennégy évvel ezelőtt, amikor a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első találkozóján 2-1-re nyertek Francesco Tottiék.

Az olasz öröm akkor nem tartott sokáig, hat nappal később ugyanis a visszavágót 7-1-re veszítették el az Old Traffordon a rómaiak, akiknek azóta is ez történetük egyik legsúlyosabb veresége.

A másik elődöntőben a spanyol Villarreal az angol Arsenallal találkozik. Mindkét csütörtöki meccs 21 órakor kezdődik.

Olvasói sztorik