Ian KINGTON / AFP
Nemzetközi foci sport

Az Arsenal ellen is folytatta pazar sorozatát a Slavia

Nem szakadt meg az Arsenal cseh csapatokkal szembeni veretlensége, a londoniak kilencedik ilyen meccsükön sem kaptak ki, de ezúttal csak 1-1-re végeztek a Slavia Praha ellen az Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A hazaiak a 84. percben szereztek vezetést Nicolas Pépé révén, aki egy gyors kontra végén volt eredményes (1-0).

A csehek nem adták fel, és a 94. percben egy szögletet követően Tomas Holes fejesével kiegyenlítettek (1-1).

Ez azt jelenti, hogy sorozatban ötödik meccsükön sem kaptak ki brit riválissal szemben, előbb az angol Leicester Cityt (0-0, 2-0), majd a skót Rangerst (1-1, 2-0) búcsúztatták.

A Slavia december 10-e óta nem szenvedett vereséget tétmérkőzésen, azóta 22 meccsükből 16-ot megnyertek és hatszor döntetlent játszottak.

A Manchester United visszafogott játékkal is 2-0-ra nyert a Granada vendégeként, A Dinamo Zagreb egy büntetővel kapott ki otthon a Villarrealtól.

A negyeddöntők slágermeccsének számító Ajax–AS Roma csatából ugyancsak hátrányról fordító vendégek jöttek ki jobban.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Európa Liga, negyeddöntő, első mérkőzések

Granada (spanyol) – Manchester United (angol) 0-2 (0-1)
gól: Rashford (31.), B. Fernandes (89., 11-esből)

 

Ajax (holland) – Roma (olasz) 1-2 (0-0)
gól: D. Klaassen (39.), illetve L. Pellegrini (57.), Ibanez (87.)

 

Arsenal (angol) – Slavia Praha (cseh) 1-1 (0-0)
gól: N. Pepe (86.), illetve Holes (94.)

 

Dinamo Zagreb (horvát) – Villarreal (spanyol) 0-1 (0-0)
gól: Gerard Moreno (42., 11-esből)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.