Nemzetközi foci

Akkor tűnik fel igazán, mennyire jó Haaland, amikor hirtelen elfelejt gólt lőni

JORGE GUERRERO / AFP
JORGE GUERRERO / AFP

Hat pontot szerzett az első három vb-selejtezőjén a norvég labdarúgó-válogatott, amely győzött Gibraltár, valamint Montenegró ellen, de simán kikapott a törököktől hazai pályán.

A norvégok a három találkozón négy gólt szereztek, de a Dortmund csatára, Erling Haaland egyszer sem szerepelt a góllövők között, annak ellenére, hogy mind a három meccsen kezdő volt.

A norvég VG a Sofascore statisztikái alapján azt írja, Haaland először produkált hárommeccses góltalansági sorozatot, amióta 2017 januárjában a Bryne csapatától a Moldéhoz igazolt.

Vagyis az elmúlt négy évben Haaland hozzászoktatta aktuális csapata szurkolóit a gólokhoz, így fordulhat elő, hogy már egy hármas góltalansági sorozat is szembeötlő vele kapcsolatban.

Most is megvolt egyébként a lehetősége bőven arra, hogy betaláljon, Gibraltár ellen három helyzete volt, a törökök ellen lesgólt szerzett, majd Montenegró ellen is próbálkozott, de nem járt sikerrel.

Pályafutása során tíz meccs volt a leghosszabb időszak, amikor Haaland gól nélkül maradt, de akkor csak kétszer volt kezdő. Tavaly is előfordult vele olyan, hogy sem a Freiburg és a Mönchengladbach elleni bajnokikon, sem a PSG elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján nem talált be, de akkor a párizsi meccsen csak csereként szállt be.

A törökök elleni vereség után két korábbi norvég válogatott, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó John Arne Riise és Morten Gamst Pedersen is azt emelte ki, hogy a csapatnak sokkal jobban ki kellene használnia Haaland erősségeit, és ezekre rájátszani.

A 20 éves Haaland 10 válogatott meccsén 6 gólnál tart, és még bőven lesz lehetősége gyarapítani a találatai számát.

A norvég válogatott gólrekordere az a Jörgen Juve, aki 1929 és 1937 között 45 meccsen 33 gólt szerzett, és igazi polihisztornak számított, mert a pályafutása után újságírónak állt, és könyvei is megjelentek.

Olvasói sztorik