Nemzetközi foci

Nem elírás: 14-0-ra kapott ki a felcsúti játékos csapata a vb-selejtezőben

Toru Hanai/Getty Images
Toru Hanai/Getty Images

Japán 14-0-ra verte Mongóliát az ázsiai világbajnoki selejtezősorozat második szakaszában.

A mérkőzés eredetileg Mongóliában lett volna, de a karanténszabályok miatt végül a japán Csiba volt a helyszín. A találkozó edzőjelleget öltött a jóval erősebb japán válogatott számára (163 hely választja el a csapatokat a világranglistán), amely egy félidő után is már 5-0-ra vezetett, de a másodikban szórta meg igazán ellenfelét. A 90. perc után még három gólt rámoltak be ellenfelüknek. Japán a sikerével karnyújtásnyira van attól, hogy az ázsiai selejtezősorozat harmadik fordulójában jusson.

Kapcsolódó

Oszako három találatig jutott, mellette hárman is dupláztak a japán válogatottból. A mongol csapat kezdőként 73 percet játszott Ganbold Ganbayar, a Puskás Akadémia 20 éves játékosa, aki a szezonban két NB I-es meccsen játszott a felcsútiaknál, de elsősorban a másodosztályú Csákvárnál számolnak vele. Ő az első mongol labdarúgó, aki Európában profiskodik, a felnőtt válogatottban március 25-én debütált.

Olvasói sztorik