Nemzetközi foci

Világbajnokot kapott másodedzőnek az olasz válogatott

FILIPPO MONTEFORTE / AFP
FILIPPO MONTEFORTE / AFP

A világbajnok Daniele De Rossi az olasz labdarúgó-válogatott másodedzője lett.

A 37 éves De Rossi csütörtökön csatlakozott Roberto Mancini szövetségi kapitány szakmai stábjához, így az olasz csapat vasárnap kezdődő edzőtáborozásán már ő is részt vesz. Szerződése egyelőre csak júliusig, az idén nyárra halasztott Európa-bajnokság végéig szól, írta az MTI.

Büszke vagyok rá, hogy új pályafutásomat a nemzeti csapatnál kezdhetem. Megható lesz visszatérni Covercianóba, ami számomra azt jelenti, hogy hazatérek.

A játékoskeretben és a stábban is vannak barátaim, korábbi csapattársaim, ezért is várom már a közös munkát” – nyilatkozta.

De Rossi 117 alkalommal lépett pályára a válogatottban, és tagja volt a 2006-ban világbajnokságot nyert olasz csapatnak is. Játékoskarrierje jelentős részét az AS Románál töltötte, majd tavalyi visszavonulása előtt az argentin Boca Juniors csapatában szerepelt. Korábban is gyakran beszélt edzői terveiről, több vezetőedzővel is felvette a kapcsolatot, hogy tanuljon tőlük.

A korábbi védekező középpályás hangsúlyozta, lelkesen fog dolgozni, és bár még csak az edzői karrierje elején jár, és még sok mindent kell tanulnia, reméli, hogy segítségére lehet a nemzeti együttesnek.

Az olaszok márciusban Észak-Írországgal, Bulgáriával és Litvániával játszanak világbajnoki selejtezőket.

Olvasói sztorik