Nemzetközi foci

Csak akkor lesz majd Budapesten is Eb, ha lehetnek nézők

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP

Több forgatókönyv is létezik, de olyan nincs, hogy bármelyik Európa-bajnoki meccset is üres stadionban rendezzék. Minden rendezőnek garantálnia kell, hogy lesznek szurkolók a meccseken

– ezt mondta a Sky Sportsnak Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA elnöke a tavaly nyárról idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, amelyet 12 különböző országban rendeznének meg a tervek szerint – az egyik helyszín pedig a budapesti Puskás Aréna lenne –, azonban Európa-szerte egyelőre zárt kapuk mögött zajlanak a mérkőzések.

„Jeleztük, hogy kitartunk az Eb-rendezés mellett, a határidőig a szakemberek álláspontja alapján jelezzük az UEFA-nak, mennyi néző, milyen feltételek melletti beengedése reális Budapesten” – válaszolta a Telex megkeresésére a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Ceferin szavaira már a müncheni szervezők is reagáltak, szeretnének társrendezők maradni ők is. A német válogatott a bajor fővárosban fogadja három csoportriválisát, a magyar, a francia és a portugál csapatot. A németek jelezték, hogy továbbra is többféle forgatókönyvvel készülnek, hogy a szurkolók jelen lehessenek az Allianz Arénában, és hangsúlyozzák: München visszalépése nem volt téma és most sem az.

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominik még sokáig nem lesz pályán Lipcsében
Julian Nagelsmann egy mondattal zúzta porrá a magyar futballszurkolók álmait.

Az Eb-helyszínekkel kapcsolatos UEFA-döntés első határideje április 7.

A németek azonos csoportban szerepelnek a magyarokkal, a két válogatott június 23-án Münchenben találkozik. A német csapat június 15-én ugyancsak a bajor fővárosban mérkőzik meg a világbajnok francia és négy nappal később a címvédő portugál együttessel. Mi Budapesten fogadnánk Franciaországot és Portugáliát.

Az Eb-t a tervek szerint június 11. és július 11. között rendezik, Budapest és München mellett Londonban, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban. A magyar válogatott Münchenben találkozik a németekkel, és a Puskás Arénában fogadja majd Portugáliát és Franciaországot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik