Zinedine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője elsősorban Luka Modric teljesítményét emelte ki, miután csapata 3-1-re legyőzte az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának kedd esti visszavágóján, és 4-1-es összesítéssel továbbjutott.
„Mindannyian tudjuk, hogy Modric milyen futballista, és bár már 35 éves, a pályán nem annyinak tűnik” – jelentette ki a meccs után Zidane, hozzátéve, hogy a horvát válogatott játékos Toni Kroosszal kiegészülve zseniális munkát végzett védekező középpályásként is.
Karim Benzema gólja után a Real Sergio Ramos büntetőből szerzett találatával duplázta meg az előnyét a 60. percben, és bár az Atalanta a 83. percben a kolumbiai Luis Muriel révén szabadrúgásból betalált és szépített, egy perccel később Marco Asensio góljával kialakult a 3-1-es végeredmény.
„Gratulálnunk kell a játékosainknak, mert az első perctől az utolsóig pompásan futballoztak egy olyan csapat ellen, amelyik fizikálisan mindig nagyon sokat követel az ellenféltől” – idézte az MTI Zidane-t, aki szerint csapata pontosan azt tette, amit tennie kellett az idegenben 1-0-ra megnyert első találkozó után, és kedden csúcsteljesítményt nyújtott.
Gian Piero Gasperini, az Atalanta vezetőedzője több poszton is változtatott az első mérkőzéshez képest. Például a kapuban ezúttal Marco Sportiello kapott lehetőséget, aki az első gólnál nagyot hibázott, amikor kirúgásánál Modricnak ajándékozta a labdát.
„Nincs mit megbánnom a kezdőcsapat összeállításával kapcsolatban” – nyilatkozta a szakvezető a meccs után. „Nem tudtuk elkerülni a hibákat, így gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek annak ellenére, hogy jobb eredményt akartunk elérni. Kár érte.”
Az Atalanta egyetlen gólját szerző Muriel a Real Madrid játékosainak higgadtságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy félelmetesen könnyen szabadultak ki a nyomás alól.
„Játékosként ez eléggé komoly benyomást tesz rád, mert nagyon nyugodtan tudták tartani a labdát annak ellenére, hogy tisztában voltak vele, ha elveszítik, akkor az ennek a párharcnak a második meccsén nagy gondot jelent.
Az olasz futballban nem találkozol ilyen minőségi játékosokkal.