Nemzetközi foci

Edzője beszélt a horrorsérülést szenvedett kapus állapotáról

LAURENCE GRIFFITHS / POOL / AFP
LAURENCE GRIFFITHS / POOL / AFP

Egy borzalmas jelent után kellett hosszasan ápolni Rui Patríciót, a Wolves Európa-bajnok kapusát a Liverpool elleni mérkőzés hajrájában: a portugál saját csapattársával ütközött, Conor Coady pedig véletlenül fejbe térdelte a kapust. Rui Patrício oxigént is kapott, nem tudta folytatni a játékot, a mérkőzés után pedig edzőjét, Nuno Espirito Santót kérdezték a játékos állapotáról, szerencsére jó hírekkel szolgált:

Jól van. Eszméleténél van, mindenre emlékszik. Az orvosok is azt mondták, hogy rendben lesz

mondta a menedzser.

Kapcsolódó
Tíz percig kellett ápolni a kapust a Liverpool meccsén
Egyetlen gól elég volt Jürgen Klopp együttesének a sikerhez, de mindenki a hazai csapat kapusáért aggódik.

Az ütközés közben Mohamed Szalah a kapuba talált, de az asszisztens emelte a zászlaját, a VAR pedig igazat adott, lesről indult az egyiptomi, így nem adták meg a gólt. A videobíró bevezetése óta végigengedik a támadásokat még akkor is, ha az asszisztens esetleg lest látott, Nuno szerint így biztosan lesznek még hasonló esetek.

„Ezek olyan szituációk, melyeket többen is megkérdőjeleznek, de a szabály egyértelmű. Az asszisztens nem emeli a zászlót, sípszóig megy a támadás, a játékosoknak pedig addig menniük kell, úgyhogy ilyen esetek megtörténhetnek. És biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom” – mondta az edző.

A Liverpool 1-0-ra nyerte meg a hétfő esti bajnokit, amivel feljött a hatodik helyre, míg a Premier League-ben négy mérkőzés óta nyeretlen Wolves a 13.

Olvasói sztorik