Nemzetközi foci

Doppingot gyanítottak az ellenfélnél, saját játékosukat buktatták le

Alex Nicodim / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Alex Nicodim / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Darwin-díjat érdemelne a Dinamo Bucuresti labdarúgócsapata, amely annyira biztos volt abban, hogy februári kupaellenfele, az FCSB doppingol, hogy soron kívüli ellenőrzést kért, azon viszont a saját játékosa bukott meg.

Kapcsolódó
Dübörögnek az utánpótlás-bajnokságok, a járvány a versenysportot még nem állította meg
Van olyan szövetség, amely legalább egy hétre leállította a mérkőzéseket az utánpótlásban, míg máshol támogatást nyújtanak a csapatoknak a legalább heti egy teszteléshez.

A két csapat február 10-én a Román Kupa nyolcaddöntőjében csapott össze, és az FCSB akkorra egy szenzációs sorozatban volt, október eleje óta mindössze két vereséget szenvedett tétmérkőzésen.

A Dinamo jelezte is, hogy mindenképpen szeretne doppingellenőrzést, mert a rivális formája gyanúra ad okot – így aztán a mérkőzés szünetében három-három játékost teszteltek is.

A meccset végül a Dinamo 1-0-ra megnyerte (azóta már a negyeddöntőn is túljutott a Dunarea Calarasi 3-1-es legyőzésével), a vizsgálatok azonban csak egy játékosnál mutattak ki tiltott szert: a Dinamo francia-szenegáli csatára, Magaye Gueye szervezetében kokain nyomaira bukkantak.

Olvasói sztorik