Nemzetközi foci

Kompletten lefejezték a Bundesliga-csapatot

A német Sky Sport, a Sport 1, valamint a Kicker sportmagazin egybehangzó beszámolói szerint a december végén kinevezett Christian Gross menesztette a német labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Schalke 04. A vezetőedző mellett Jochen Schneider sportigazgatónak, Sascha Riether csapatmenedzsernek és Werner Leuthard erőnléti edzőnek is távoznia kellett.

A Schalke tavaly január 17. és idén január 9. között egyetlen bajnoki mérkőzést sem nyert, és a Hoffenheim legyőzése óta szintén nem szerzett egy meccsen három pontot, így hátránya már kilenc pont az osztályozós helyen álló Arminia Bielefeldhez képest. A csapat a 23. forduló szombati játéknapján 5-1-re kapott ki a VfB Stuttgart vendégeként.

Kapcsolódó
Liverpool: Jürgen Klopp Steven Gerrard csere a láthatáron
A The Mirror című angol napilap azt valószínűsíti, hogy Steven Gerrard lesz a Liverpool FC következő vezetőedzője, a jelenlegi szakvezető, Jürgen

Médiabeszámolók szerint néhány játékos arra kérte a klub vezetését, hogy szabaduljon meg Grosstól, a Bild pedig azt írta a szombati meccsről, hogy „soha egyetlen csapat sem játszott még ilyen módon az edzője ellen”.

A 66 éves Gross – aki egy győzelmet, két döntetlent és nyolc vereséget követően távozik – a Schalke negyedik edzője volt a mostani idényben David Wagner, Manuel Baum és Huub Stevens után.

Olvasói sztorik