Nemzetközi foci

A Fradi által a BL-ből kiejtett norvég csapat óriási bravúrt hozott össze az EL-ben

RALPH ORLOWSKI / POOL / AFP
RALPH ORLOWSKI / POOL / AFP

A Ferencváros idegenben lőtt góllal ütötte el a BL-főtáblára jutástól a norvég Moldét, amely így átkerült az Európa Ligába, ahol az idény egyik meglepetéscsapatának számít.

A csoportkörben a norvég klub 10 pontjával, az osztrák Rapidot és az ír Dundalkot megelőzve második lett az Arsenal mögött, majd az egyenes kieséses szakaszban 5-3-as összesítéssel kiejtette a német Hoffenheimet, úgy, hogy a visszavágót 2-0-ra nyerte a Bundesliga-ellenfél otthonában.

Mindezt úgy, hogy a kezdőben nyolc norvéggal állt fel a Molde.

Amely rég nem látott bravúrt ért el, utoljára ugyanis az 1998-1999-es idényben jutott el norvég csapat a legjobb 16 közé a nemzetközi porondon, akkor a Välerenga volt nyolcaddöntős az azóta megszűnt Kupagyőztesek Európa Kupájában.

Igaz, a Rosenborg is járt a 16 között az 1999-2000-es BL-idényben, de akkor az még nem az egyenes kieséses szakasznak számított, hanem a második csoportkörnek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik