1996. Ha a többi olasz klub drukkerei szekálni akarják a Juventus-szurkolókat, akkor ezt az egyetlen évszámot kell csak megemlíteniük. Mert ugyan a Juve az elmúlt években letarolta a Serie A-t, és még harcban áll azért, hogy zsinórban tizedszer is megnyerte a scudettót, a Bajnokok Ligájában 1996 óta nem járt sikerrel.
Pedig azóta ötször is döntőzhetett a Juventus, de mind az ötször elbukott, a legfájóbb talán a 2003-as finálé lehetett, amikor büntetőpárbajban kapott ki a Milan ellen.
Cristiano Ronaldo 2018-as leigazolása is azt a célt szolgálta, hogy a Juventus még jobb eséllyel induljon harcba a BL-ért, hiszen ha valaki, a portugál klasszis tudja, milyen érzés megnyerni a sorozatot, mivel a Manchester Uniteddel egyszer, a Real Madriddal négyszer lett BL-győztes.
Eddig azonban Ronaldo sem tudta Európa legjobbjává tenni a Juventust, pedig rajta aztán nem múlt semmi. A 2018-2019-es idényben az Atlético Madrid elleni nyolcaddöntőben úgy jutott tovább a Juve, hogy a madridi kétgólos vereség után Torinóban három gólt szerzett az ötszörös aranylabdás.
A negyeddöntőben az Ajax ellen oda-vissza betalált Ronaldo, a hollandok azonban 2-1-re nyerni tudtak a visszavágón a Juve stadionjában, kiejtve ezzel az olasz bajnokot.
A tavalyi sorozatban a Juvénak a francia Lyon jutott a legjobb 16 között, és az idegenbeli egygólos vereség után Ronaldo duplájával a győzelem összejött ugyan a visszavágón, de a továbbjutáshoz ez is kevés volt.
Úgyhogy adva van a feladat a Juve-játékosoknak, akik az idei nyolcaddöntőben a Porto ellen lépnek pályára. A párharc első mérkőzésére szerdán 21 órától kerül sor Portugáliában.