Nemzetközi foci

Lélegzetvisszafojtva várt a világ erre a gólra

ADRIAN DENNIS / POOL / AFP
ADRIAN DENNIS / POOL / AFP

Folytatta kiváló szereplését Thomas Tuchellel a Chelsea labdarúgócsapata, amely hétfőn este 2-0-ra verte otthon a Newcastle-t. Amióta a német edzőt kinevezték – akinek Lőw Zsolt a segítője –, azóta a londoniak öt bajnokit játszottak, ezeken négy győzelem és egy döntetlen a mérleg, ennek a 13 pontnak köszönhetően a Chelsea feljött a negyedik helyre. De történt egy legalább olyan fontos dolog, mint a győzelem.

Timo Werner végre gólt szerzett.

A nyáron mindenki irigykedett a Chelsea-re, amiért 53 millió euróért sikerült leigazlni a támadót, aki a Leipzigben ontotta a gólokat, ám a német válogatott játékos egyre inkább elbizonytalanodott, majd mintha elfelejtett volna gólt lőni. November 7-én még betalált a Sheffield United ellen, azóta pedig pontosan ezer percnek kellett eltelnie, hogy ismét eredményes legyen. A Newcastle elleni bajnokin egy sérülés miatt csereként már a 20. percben beállt Giroud szerzett vezetést, majd egy szöglet után keveredett Werner elé a labda, aki estébe lőtt a kapuba a 39. percben.

„Keményen dolgozik, már a múltkori mérkőzésen is voltak asszisztjai. Most pedig gólt szerzett, óriási megkönnyebbülés ez a számára” – mondta játékosáról Tuchel.

A Chelsea győzelme, Giroud gólja 4:50-től, Werneré 6:15-től:

A Chelsea kissé meglepő módon a West Ham Unitedet tolta vissza az ötödik helyre. David Moyesszal nagyon összeállt a csapat a szezonra, amely 24. fordulóban a Sheffield Unitedet verte 3-0-ra. A WHU két ponttal többet szerzett eddig, mint a címvédő Liverpool, és bár messze még a szezon vége, erre alighanem kevesen számítottak.

Premier League, 24. forduló

Chelsea-Newcastle United 2-0 (2-0)
West Ham United-Sheffield United 3-0 (1-0)

Olvasói sztorik