Nemzetközi foci

Dárdai Pál visszatért a Hertha kispadjára

Andreas Gora / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Andreas Gora / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ahogy várni lehetett, Dárdai Pál lett a Hertha labdarúgócsapatának új edzője, szerződése 2022 nyaráig szól. A hírt a klub hivatalosan is bejelentette.

Kapcsolódó
Már hétfőn a bemutatják Dárdait a Herthánál – sajtóhír
Segítője a klub másik korábbi játékosa, Andreas Neuendorf lehet.

Nem az volt a tervem, hogy a 16 évesek után a profikat vegyem át, de senkinek sem kell magyaráznom, hogy mit jelent nekem a Hertha, tehát nem volt kérdés, hogy segítek ebben a helyzetben

– nyilatkozott Dárdai, aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

A magyar szakember a klub egyik legendájának számít, hiszen 1997 és 2011 között a klub színeiben 286 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára, ezzel első helyen áll az örökranglistán.

Visszavonulása után a Hertha BSC utánpótlásában dolgozott, majd 2014 szeptemberében kérte fel az MLSZ szövetségi kapitánynak, miután a Pintér Attila vezette válogatott hazai pályán kikapott Észak-Írországtól egy Európa-bajnoki selejtezőn.

A csapattal nagyszerűen teljesített, fontos szerepet vállalt az Eb-szereplés kivívásában. De a posztot át kellett adnia Bernd Stocknak, őt ugyanis közben 2015 februárjában kinevezték a kiesés ellen menekülő Hertha élére.

A berliniek akkor az utolsó előtti, 17. helyre csúsztak vissza, de Dárdaival sikerült kiharcolni a bennmaradást érő 15. helyet. Első teljes szezonjában a 7. helyre hozta fel a Herthát, majd az Európa Liga-főtáblát érő 6. helyen végzett a Bundesligában. Ezt egy 10. és 11. helyezés követte, ez volt a Hertha elmúlt évtizedének legstabilabb időszaka.

2019 áprilisában az egykori csapattárs, a sportigazgatóként dolgozó Michael Preetz úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését. A helyére az akkori U23-as edzőt, Ante Covicot nevezte ki. 2019 novemberében őt is elküldték, miután a csapat tizenkét mérkőzésen tizenegy pontot szerzett csupán, őt Jürgen Klinsmann, majd 2020 februárjában Alexander Nouri, április elején pedig Bruno Labbadia követte.

A Hertha jelenleg egy négy mérkőzés óta nyeretlenségi szériában van (ezalatt mindössze egy pontot szerzett), a vasárnapi, Werder elleni hazai 4-1-es vereséggel a 14. helyre csúszott vissza, és csupán két ponttal előzi meg az osztályozós 16. pozícióban lévő Kölnt.

Kapcsolódó
Kirúgták a Hertha edzőjét, de Dárdai Pált még nem nevezték ki
A sportigazgató is repült az edzővel együtt.

A vereség után Labbadiát és Preetzet is kirúgták, utóbbi távozásával hárult el az utolsó akadály Dárdai visszatérése előtt – legalábbis a Kicker szerint.

Dárdai egyik segítője az U23-asokat irányító Andreas Neuendorf, a másik pedig Admir Hamzagic lesz, de visszatér a stábba kapusedzőnek Petry Zsolt is.

Olvasói sztorik