Nemzetközi foci

A hatodosztályba igazolhat 32 évesen a világbajnok játékos

INA FASSBENDER / AFP
INA FASSBENDER / AFP

A német hatodosztályban szereplő TuS Bövinghausen labdarúgócsapatába igazolhat a 2014-ben világbajnok Kevin Grosskreutz. Ajan Dzaferoski klubelnök elmondta, az ajánlatuk elnyerte a 32 éves középpályás tetszését, és bár kért még néhány nap gondolkodási időt, a döntés január végén megszületik, írja az MTI.

Kapcsolódó
A börtönt is megjárta, most topligába igazolt
Ráadásul nem csak próbázik, három és fél éves szerződést írt alá.

„Egyfelől jó, hogy többet tudok a családommal lenni, ugyanakkor hiányzik a foci, minden nap edzek” – mondta még decemberben a játékos, amiből már sejteni lehet, hogy folytatni készül a karrierjét.

Grosskreutz a Borussia Dortmundban játszott, amikor 2014-ben világbajnok lett a német válogatott tagjaként, igaz, a tornán padozott végig.

Dortmundi színekben a Bundesligát és a német Szuperkupát kétszer, a Német Kupát egyszer nyerte meg, 2013-ban pedig döntős volt a Bajnokok Ligájában. Később megfordult a Galatasaray, a VfB Stuttgart, illetve a Darmstadt csapatában, mielőtt 2018-ban a harmadosztályú KFC Uerdingen együttesébe igazolt.

Olvasói sztorik