Nemzetközi foci

Úgy tűnik, eldőlt, a Real Madridé lesz a Bayern védője

SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Marca című spanyol sportnapilap értesülései szerint nyártól a Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását David Alaba, a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München osztrák válogatott futballistája.

Az újság kedden megjelent információi szerint a 28 éves védő négy évre ír alá a klubnál, melynél már az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton is részt vett.

A Marca arról írt, hogy Alaba évente 11 millió eurós (3,9 milliárd forint) fizetést kap majd, müncheni szerződése pedig június 30-ig szól, így a nyáron ingyen igazol Madridba. A 75-szörös válogatott hátvéd 2008 óta futballozik a Bayernnél, mellyel kétszer volt BL-, kilenc alkalommal pedig Bundesliga-győztes.

Kapcsolódó
Gólokat vár új magyar csatárától az osztrák élvonalbeli csapat
Bukta Csabát kölcsönadta a Salzburg a Rheindorf Altach együttesének.

Alaba és a Bayern szerződéshosszabbításról szóló egyeztetése tavaly novemberben szakadt félbe, mert a felek nem jutottak egyezségre, az osztrák játékos pedig január 1. óta szabadon tárgyalhat más egyesületekkel, írja az MTI.

Alabát decemberben hetedik alkalommal választották meg az Év osztrák labdarúgójának, a sportsajtó pedig számos nagy klubbal, így többek között a Manchester Cityvel, a Paris Saint-Germainnel, a Liverpoollal és a Chelsea-vel is szóba hozta a nevét.

Olvasói sztorik