Nemzetközi foci

Ismeretlen játékos lőtte tovább a Juventust

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Az első félidőben simán eldönthette volna a továbbjutást, végül 120 percen át kellett aggódnia a Juventus labdarúgócsapatának, amely ötgólos meccsen verte ki a Genoát az Olasz Kupa nyolcaddöntőjéból.

Kapcsolódó

A hazaiak ugyan Kulusevski és Morata révén 23 perc alatt kétgólos előnyre tettek szert (és még két érvénytelen találatuk is volt), a Genoa szépített, majd a második félidő hajrájában Melegoni révén ki is egyenlített.

Jöhetett a hosszabbítás, ahol 21 éves tunéziai cserejátékos, a klub színeiben első tétmérkőzésén szereplő Hamza Rafia eldöntötte a továbbjutást és bejuttatta csapatát a negyeddöntőbe.

A támadó középpályás 2010 és 2019 között az Olympique Lyon játékosa volt, 2019 júliusában szerződtette a Juventus 400 ezer euróért. Első szezonjában a klub U23-as csapatában szerepelt, amelyet a Serie C-ben kupagyőzelemhez segített.

Válogatott szinten ugyan a francia U17-es és U18-as csapatban szerepelt, de 2019. szeptember 6-án mégis a tunéziai felnőtt válogatottban debütált, azóta összesen hét alkalommal lépett pályára.

Olasz Kupa, nyolcaddöntő

Juventus – Genoa 3-2 – hosszabbítás után
gól: Kulusevski (2.), Morata (23.), Rafia (105.), illetve Czyborra (28.), Melegoni (74.)

 

Napoli – Empoli 3-2
gól: Di Lorenzo (18.), Lozano (38.), Petagna (77.), illetve Bajrami (33., 68.)

 

Fiorentina – Internazionale 1-2
gól: Kouamé (57.), illetve Vidal (40., 11-esből), R. Lukaku (119.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik