Nemzetközi foci

„Nem tudom, hány játékosom lesz” – bajban a spanyol élvonalbeli csapat

JORGE GUERRERO / AFP
JORGE GUERRERO / AFP

Kedden a Valladolidot fogadja a Cádiz a La Ligában, de a vezetőedző, Álvaro Cervera elmondása alapján egyáltalán nem tudnak zökkenőmentesen készülni a bajnokira. Hétfőn nem is edzett a csapat, ugyanis több játékos esetében is pozitív lett a koronavírustesztek eredménye, ugyanakkor a klubnál azt gondolják, hogy ezek falsak, így újabb vizsgálaton esik át a keret, aminek viszont csak a mérkőzés napján lesz meg az eredménye.

Általában a meccs előtti nap találja ki az ember a taktikát, de ez most lehetetlen, mert azt sem tudom, hány játékosom lesz majd

mondta a vezetőedző, aki szerint az sem kizárt, hogy halasztani kell majd a mérkőzést, de ez is csak akkor derül majd ki, ha megérkeznek a PCR-tesztek eredményei.

A Cádiz 15 fordulót követően a tizenegyedik a bajnokságban, a legutóbbi három mérkőzését elveszítette. Négy ponttal előzi meg keddi ellenfelét, a Valladolidot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik