Nemzetközi foci

Csapata kiütötte az Arsenalt, de Guardiola az ellenfél edzőjét védi

Michael Regan / POOL / AFP
Michael Regan / POOL / AFP

Miután csapata, a Manchester City 4-1-re kiütötte az Arsenalt, Pep Guardiola úgy nyilatkozott, a londoniak nagy hibát követnének el, ha most kirúgnák Mikel Arteta menedzsert.

Kapcsolódó
A Manchester City átgázolt az Arsenalon a második félidőben
Félidőben még döntetlen volt, de egy kapushiba után beindult a City.

Az Arsenal vezetőedzőjén nagy a nyomás, hiszen a csapat a Ligakupa-búcsú mellett a Premier League-ben is szenvednek:

hét forduló óta nyeretlenek, 14 mérkőzésen gyűjtött 14 pontjuk és 15. pozíciójuk a klub legrosszabb idényrajtja az 1974-75-ös szezon óta.

Eddig csak az Európa Liga-szereplés számít mentőkörülménynek, ott csoportelsőként jutott a legjobb 32 közé, az FA-kupához pedig majd csak januárban csatlakozik.

Hatalmas, nagy hibát követ el a vezetőség, ha elbocsátja Artetát. Megértem, hogy az eredmények nem jók. De sok évig voltam vele, és tudom, hogy hihetetlen minőséget képvisel, mind emberként, mind menedzserként

nyilatkozta Guardiola, aki jól ismeri kollégáját, ugyanis 2016 és 2019 között a segítője volt a Citynél.

„Meg kell fordítanunk a rossz sorozatot, ez nem vitás. Ha nem tesszük, nagy bajban leszünk, úgyhogy ez az időszak dönt az idényünkről” – vélte Arteta, és hozzáfűzte: minden a kezükben van ahhoz, hogy változtassanak a dolgok alakulásán, ő pedig látja, hogy játékosai nagyon igyekeznek. De abban is bízik, hogy meg tudja erősíteni a keretet a januári átigazolási időszakban.

Az Arsenal szombaton a Chelsea-t fogadja, kedden a Brightonhoz látogat, a 2021-et pedig a West Bromwich Albion otthonában kezdi jövő szombaton.

Olvasói sztorik