Nemzetközi foci

Mesés ajándékkal és gazdag karácsonnyal kedveskedett szurkolóinak a Liverpool

Justin Setterfield / POOL / AFP
Justin Setterfield / POOL / AFP

Végig nagy fölényben futballozva magabiztos, 7-0-s győzelmet aratott a Crystal Palace otthonában a Liverpool, így a címvédő sorozatban harmadszor is listavezetőként várhatja a karácsonyt a Premier League-ben. A csapat legutóbb 1978-80 között csinált ilyen sorozatot.

Hiába nyilatkozta azt Roy Hodgson, a Crystal Palace menedzsere a mérkőzés előtt, hogy a legutóbbi három, veretlen bajnokit követően kiváló a hangulat, és nagyon boldogok mindig, amikor ilyen sztárcsapatot fogadhatnak a Selhurst Parkban, a Liverpool ugyanis hálátlan vendégnek bizonyult.

Minamino Takumi már a 3. percben betalált, ezt a félidő végén Sadio Mané, majd Roberto Firmino már komoly előnnyé növelte.

3-0 után sem állt le a Liverpool, az 52. Jordan Henderson 19 méterről lőtte ki a kapu jobb oldalát, majd szűk negyedórával később ismét Firmino villant (0-5).

A hajrá a cserejátékos Mohamed Szalah jutalomjátékát hozta, az egyiptomi a 81. percben fejjel, majd a 84. percben egy szép távoli lövés után volt eredményes (0-7).

A Liverpool története nagyobb idegenbeli győzelmét aratta az élvonalban, ahol ez volt a 2090. mérkőzése.

A Manchester City Raheem Sterling góljával 1-0-ra győzött a Southampton vendégeként. Az Arsenal 2-1-re kikapott az Everton otthonában és már hét bajnoki mérkőzés óta nyeretlen.

Premier League, 15. forduló

Crystal Palace–Liverpool 0-7 (0-3)
gól: Minamino (3.), Mané (35.), Roberto Firmino (44., 68.), Henderson (52.), Szalah (81., 84.)

 

Southampton – Manchester City 0-1 (0-1)
gól: Sterling (16.)

 

Everton – Arsenal 2-1 (2-1)
gól: Holdin (22., öngól), Mina (45.), illetve Pépé (35.)

 

Newcastle United – Fulham 1-1 (0-1)
gól: Wilson (64., 11-esből), illetve Ritchie (42., öngól)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik