Nemzetközi foci

Rajtakapták az ellenfél játékosát, hogy a Juventus-himnuszt énekli

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Az előző idényben egész Európa csodálta az Atalantát, amely percekre volt attól, hogy a BL újoncaként bejusson a sorozat elődöntőjébe, az olasz bajnokságban pedig 98 gólt szerezve kaparintotta meg a harmadik helyet.

Bár ősszel nem hasít annyira a bergamói csapat a bajnokságban (12 forduló után 10 pont a hátránya az éllovas Milannal szemben, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott), a Bajnokok Ligájában így is továbbjutott a csoportjából.

Az argentin támadó középpályás, Alejandro Gómez csapatkapitánya és fontos figurája az Atalantának, de nemrég csúnyán összekapott Gian Piero Gasperini edzővel, és bár úgy tűnt, a majdnem verekedésbe torkolló vita után Gasperini elköszön, végül a játékos lehet az, aki a téli átigazolási szezonban új klubot keres magának.

Az olasz sajtóban a két milánói klub mellett a PSG-t emlegetik még lehetséges kérőnek, de olvasni lehetett az MLS-ben szereplő Cincinnati, valamint a dubaji al-Naszr érdeklődéséről is. Gasperini az utolsó két bajnokin nem jelölte a kezdők közé Gómezt, aki a Juventus elleni szerdai bajnokin azzal keltett feltűnést, hogy a meccs előtt a Juventus – egyébként valóban fülbemászó himnuszát énekelte.

Ami után nyilván beindultak a pletykák, hogy vajon a Juve lesz-e a befutó, de Fabio Paratici, a torinóiak sportigazgatója úgy reagált, elégedettek a mostani keretükkel, és nem tervezik a 32 éves Gómez leigazolását.

Gasperini egyébként az 53. percben becserélte Gómezt, aki pár perccel később szerepet játszott csapata góljában, amivel kialakult az 1-1-es végeredmény. Amihez az is kellett, hogy Álvaro Morata túlságosan nagyképű legyen, Cristiano Ronaldo pedig 11-est rontson.

Kapcsolódó
Morata üres kapus helyzetet, Ronaldo tizenegyest szúrt el
Alvaro Morata mozdulatán nevetgélnek az ellendrukkerek, de Ronaldo sem szokott büntetőt rontani.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik