Nemzetközi foci

Szoboszlai Dominik góljával indult be a Salzburg

A Salzburg labdarúgócsapata 6-2-re nyert a Rapid Wien ellen az Osztrák Kupa nyolcaddöntőjében.

Kapcsolódó
Sallai Roland duplája mélyítette a Schalke gödrét
A magyar válogatott szélső volt csapata nyerőembere.

Az alaphangot Szoboszlai Dominik, a hazai csapat középpályása adta meg a meccsnek, aki már a 16. percben betalált. Mergim Berishától kapott jó labdát a tizenhatos bal szélén, amit úgy vett át, hogy helyzetbe is került, majd a kapus fölött a hálóba lőtt.

Ez megadta a lökést a Salzburgnak, Berisha három, Sekou Koita hét perccel később rúgott gólt, a bécsieknek pedig csak büntetőből volt erre válasza az első félidő hajrájában. A második félidőt is 3-1-re nyerte a hazai csapat, Patson Daka gólja után öt perccel szépített a Rapid Wien, de a hajrában Camara büntetőből, Kristensen pedig akcióból is gólt lőtt, így 6-2-re diadalmaskodott a Salzburg.

Olvasói sztorik