Jean-Marc Bosman ügyével kapcsolatban 25 éves született meg a C-415/93 számú határozat, amely kimondta: a szabad munkavállalás a sportolókra is érvényes, azaz a lejárt szerződésű labdarúgókért nem kérhet pénzt a klubjuk, és így a légiósok számát sem lehet korlátozni.
Pedig Bosman nem akart égszakadást és földindulást, egyszerűen zokon vette, hogy klubja, a Liége negyedére akarta csökkenteni a fizetését, majd 1990-ben, szerződése lejárta után hiába vette volna meg a francia Dunkerque, a belgák kilencszeres pénzt kértek érte.
„1995-ben megnyertem az ügyemet az Európai Bíróságon, de ezért komoly árat fizettem” – nyilatkozta a belga Sporza portálnak adott interjújában.
Soha többet nem kapott munkát, csak a francia másodosztályban és Afrikában próbálkozott, végül a karrierje a vártnál jóval hamarabb befejeződött.
Végig azt gondoltam, hogy az ítélettel mindenkit boldoggá tehetek. De nekem nem volt szerencsém. Ennek ellenére nem bántam meg semmit.
A FIFPro játékos szakszervezete segít nekem kicsit, havi 2000 eurót kapok, bár azt mondták, szerveznek valamit, ami kisegít a bajból.”
Azt mondta, a belga szövetség és tett érte valamit, de ez elsősorban a nyilvánosságnak szólt, igazából senki sem merte igazán kinyilvánítani a véleményét.
Egyedül Adrien Rabiot az, aki megköszönte neki, a jelenleg a Juventusban futballozó középpályás édesanyja néhány évvel ezelőtt letétbe helyezett egy összeget a számára, amiért fia – véleménye szerint részben Bosman érdemei miatt – szerződést köthetett a PSG-vel.
„Ez meglepett, de a többi játékos részéről nem érzek hálát. Egyszer találkoztam Amszterdamban Dries Mertensszel, fel sem ismert…
Pedig vagyonokat szereztem nekik, de ők csak magukra gondolnak, miközben nekem köszönhetik, hogy gazdagok lettek.
