Matteo Ciambelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci sport

A futball örök lázadói, akik csak két törvényt ismernek: az erőszakét és a hűségét

„Olyan futballszurkolók ők, akiket nem különösebben érdekel a futball. Alapelvük, hogy a politikát távol kell tartani a lelátóktól, egyes csoportok tagjai mégis aktívan politizálnak. Ez a függők világa, amely ugyanakkor gyakran segít az embereknek, hogy tiszták maradhassanak. Az ultrák és a maffia között gyakori az átfedés, de sokan éppen az ultrák közé menekültek a maffiából. Az ultrák kirekesztők, néha viszont rendkívül befogadók. Az erőszak mindennapos náluk, ahogy az önzetlenség is. Számos jótékonysági akciót szerveznek olyankor, ha az állam nem segít a polgárain.

Az ultrák világára számos olyan fogalom jellemző, amire a legtöbben hiába vágyakoznak: mindennél fontosabb számukra a hűség, a kötődés és az összetartozás, és legalább annyira jelen van az életükben a szolidaritás és a kohézió, mint a bűn, az erőszak és a kapzsiság

– írja az Ultra – Az olasz futball sötét oldala című könyvében Tobias Jones.

Az Oxfordban diplomázó, majd az Independent újságírójaként is dolgozó Jones 1999-ben Olaszországba utazott, hogy jobban megismerkedjen egy nővel, akivel pár hónappal korábban találkozott, és az ismerkedés olyan jól sikerült, hogy Francesca és ő ma már három gyermeket nevelnek közösen. A Parmában élő Jones számos könyvet írt és dokumentumfilmet készített, legutóbb pedig nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy alámerül egy színes és ellentmondásos szubkultúrába, az ultrák világába.

Mi juthat eszünkbe a szó hallatán? Szurkolás, hangulat, pirotechnika, véget nem érő dalok, kitartás és persze szenvedély, amely időnként átcsap fenyegetőzésbe, üzengetésbe, vagy éppen verekedésbe, ha egy másik tábornak kell megmutatni, hogy ki az úr a városban vagy az országban.

„Aki ultra, az felkelő, lázadó, útonálló, partizán, bandita, radikális és csirkefogó. A burzsoázia számára egy ultra törvényen kívüli, vállalhatatlan és még sorolhatnánk”– segít megfogni az ultra fogalmát Jones.

Matteo Ciambelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP A Lazio-tábor emlékezik az Irriducibili nevű ultracsoport hírhedt vezetőjére, Diabolikra, aki 2019 nyarán gyilkosság áldozata lett

Azt is hozzáteszi, egy olasz stadionban könnyű kiszúrni az ultrákat, mert egy részük nem is figyeli a meccset, számukra sokkal élvezetesebb a karnevál, ami a lelátón zajlik. Sok magyar és jó néhány olasz meccsen is voltam már, és nagyon sokszor vettem észre magamon is, hogy egyszerűen nem tudtam figyelni arra, mi zajlik a pályán, annyira beszippantott a hangulat, és még órákkal később is dúdolgattam az új dalokat, és próbáltam memorizálni a szöveget, hogy legközelebb jobban menjen.

Pedig a legkevésbé sem érzem magam ultrának, sosem vonzott semmilyen kilengés, csak a színtiszta szurkolás, mégis volt abban valami egészen felemelő érzés, amikor egy kupadöntő előtt az azonos színeket viselő nagy massza részeként vonultam olyan fickókkal, akiknek csak az arcukat ismertem, a nevüket nem, de tudtam, hogy pár óra múlva legalább olyan rekedtek lesznek, mint én, mert az nem lehet, hogy a másik tábor legyen a hangosabb.

Soha nem fogsz megérteni minket, ha nem vagy velünk

– olvasható egy fontos szurkolói ars poetica a könyvben.

Jones úgy döntött, nem csak interjúk révén akarja megismételni az ultralétet, hanem nyakig el is akar merülni benne, így aztán a lelátói élmények megtapasztalására kiválasztotta a calabriai Cosenzát, amely sosem számított meghatározó tényezőnek az olasz futballban, a csapatnak az volt a legnagyobb sikere, ha meg tudott ragadni a másodosztályban – jelenleg is éppen ott szerepel.

Mivel Olaszországban az ultrák legtöbbször a balhék, a gyilkosságok, a drogügyletek révén kerülnek a hírekbe, Jones keresett egy olyan közösséget, amely más szempontból hívta fel magára a figyelmet.

„Cosenzáról hallottam, hogy az ultrák kisajátítottak több, a maffiától lefoglalt épületet, ahol több száz bevándorlót és nincstelen olaszt szállásoltak el. A Cosenza ultrái élelmiszerbankot is nyitottak a szegények számára, és ők építették fel Olaszország első, fogyatékkal élő gyermekeknek szánt játszóterét. A lelátó egyik legnagyobb hatalmú szurkolója egy ferences rendi barát volt. Abban a korszakban, amikor sok szurkolótábor szimpatizált a fasizmus eszméjével, a Cosenza elkötelezett antifasiszta maradt. Azok számára, akik az ultrákkal kapcsolatos sztereotípiák cáfolatát keresik, Cosenza tökéletes hely” – indokolta a választását.

Az író végig többes szám első személyben ecseteli a Cosenza-ultrákkal átélt kalandjait, és bár a könyvben nem említi meg, egy interjúban elárulta, egyszer kapott pár rúgást, amikor rivális szurkolók kipécézték őt, mert a nyakában volt a Cosenza piros-kék sálja, ő pedig nem volt hajlandó azt levenni. Aki utazott már több száz kilométert 90 percért, hogy aztán hazaérve szentségelve fogadja meg, hogy ez volt az utolsó, majd egy héttel később ismét magára öltötte a mezt és a sálat, az időnként mosolyogva fog magára ismerni az olvasás közben, amikor Jones a Cosenza-ultrákkal lebonyolított túráiról mesél.

Egy igazi ultra lokálpatrióta, imádja a saját tartományát, városát vagy városrészét. A lényeg a gyökerekhez való ragaszkodás és a közösséghez tartozás, a büszkeség, amely mindenkivel elhiteti, hogy az ő Isten háta mögötti otthona a caput mundi, a világ fővárosa. Ultrának lenni nemcsak azt jelenti, az ember szereti a helyet, ahol él, hanem azt is, hogy gyűlöl másokat, akik a környéken, akár ugyanabban a városban élnek, ahol ő

– magyarázza Jones.

Az Ultra nem egy szimpla sportkönyv, nem lehet az, hiszen viszonylag kevés szó esik benne a futballról magáról. Tele van viszont emberi történetekkel, visszatérő téma, hogy olyan fiatalok találták meg a helyüket a lelátón az ultrák között, akik nagyon korán elveszítették valamelyik szülőjüket, és hatalmas vágy dolgozott bennük, hogy tartozzanak valahova. Jones tökéletesen vegyíti ezeket a sztorikat az ultramozgalom megértését és bemutatását segítő politikai, társadalmi és történelmi háttérinfók aprólékos ismertetésével, de a rengeteg név között időnként el lehet veszni, mivel ugrál az idősíkokban.

„A törvény nem ijeszt meg, az állam nem állít meg, mert mindenki tudja, hogy az ultrák csak két törvényt ismernek: az erőszakét és a hűségét” – idéz Jones egy szurkolói dalt, amivel az ultrák általában az őket kísérő rendőröket hergelték, és ami a mottójuknak is tökéletesen beillene.

A curva, a lelátó azon része ahol az ultrák helyet foglalnak, egy igazi olvasztótégely, amely mindenkit befogad („A curva volt az egyetlen hely, ahol az ember bárki lehetett”), és a könyv is ilyen, megfér benne egymás mellett a ferences szerzetes, aki összefogja a cosenzai szurkolói csoportokat, miközben egy pornósztárral flörtölget, valamint a Juventus egyik vezérszurkolója, aki részese volt egy csendőr halálával végződő fegyveres rablásnak, majd a börtönből szabadulása után többször is megtámadták a rivális juvés ultracsoportok tagjai a hatalomért vívott harcokban.

Andrea Pirri / NurPhoto / NurPhoto via AFP Padre Fedele, a Cosenza-tábor egyik vezéralakja, aki évek óta harcol azért, hogy kiderüljön az igazság a klub egyik legendás futballistája, a molinón látható Denis Bergamini halálával kapcsolatban

Jones nem tör pálcát az ultrák fölött, tárgyilagosan számol be a legmeredekebb történetekről is, miközben kijut a kritikából a médiának, valamint az ultrák ellen időnként túlzott keménységgel fellépő rendőrségnek is.

Közben viszont simán az arcába vágja az egyik keményfiúnak, hogy túl arrogánsnak tartja a csoportjukat, és nem fogja vissza magát, amikor kifejezi az aggodalmát amiatt, hogy az olasz belpolitika történéseire reagálva a stadionokban is előretört a szélsőjobb.

Jones könyvének még érdekesebb színezetet ad, hogy egy olyan időszakban jelent meg, amikor a koronavírus-járvány miatt jó ideje már nem lehetnek ott az olasz meccseken az ultrák, akik tavasszal hevesen tiltakoztak, hogy folytatják a bajnokságot, miközben az ország az egyik legnehezebb időszakát éli át.

„Az ultrák mindig élesen kritizálják, hogy milyenné vált a mai futball. Olyan dolgokért állnak ki, amik kivesztek ebből a modern labdarúgásból: fontos számukra a kötődés és a hűség, két olyan dolog, ami manapság egyáltalán nem jellemző a futball világában” – mondja Jones.

Aki kalandjai során a Cosenza-szurkolókkal együtt énekelte azt a dalt, amely tökéletesen visszaadja, mit is jelent ultrának lenni: „Lehetetlennek tűnik, hogy még itt vagyok veled, ez egy betegség, amely sosem múlik el. El akarok menni, el innen, de nem tudok nélküled élni”.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.