Nemzetközi foci

Az új tulaj miatt csaptak össze az izraeli focicsapat drukkerei

Emmanuel DUNAND / AFP
Emmanuel DUNAND / AFP

A rendőrségnek kellett szétválasztania az izraeli Beitar Jerusalem szurkolóit, miután az Egyesült Arab Emírségből egy sejk felerészben megvásárolta a klubot, az üzletet helyeslők és ellenzők pedig összecsaptak, írja az MTI a walla hírportál pénteken. Mindkét szurkolói táborból 120-150 ember jelent meg a csapat jeruzsálemi stadionjánál a pénteki edzésen. Eleinte csak indulatos rigmusokat skandáltak, elítélve vagy támogatva azt, hogy az abu-dzabi uralkodócsaládba tartozó Hamad bin Kalifa Ál Nahjan társtulajdonos lett.

Az üzlet ellen főként a csapat La Familia névre keresztelt ultrái tüntettek.

Maga az együttes és a La Familia kemény magja eddig is rasszista megnyilvánulásairól volt ismert, az ultrák többször tiltakoztak arab és muzulmán játékosok szerződtetése ellen, és kötődnek a jobboldali Likud párthoz, illetve Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz is.

A rigmusok után a La Familia tiltakozó tagjai megtámadták az új tulajdonos érkezését támogató szurkolókat. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség választotta szét a két tábort, és több szurkolót letartóztatott.

EMMANUEL DUNAND / AFP A La Familia tagjai érkeznek meg a Beitar edzésére.

A megállapodás támogatói maguk közé hívták Móse Hogeg üzletembert, a csapat másik tulajdonosát, és vállukra emelve éltették a jelentős, a következő tíz évben több mint 300 millió sékelt (26,6 milliárd forint) hozó szerződés nyélbe ütéséért.

A hatszoros bajnok Beitar – amely még sosem szerződtetett arab játékost – hét mérkőzés után a 14 csapatos izraeli bajnokság tizedik helyén áll.

Az emírségek és Izrael szeptember közepén az Egyesült Államok közvetítésével megállapodást írt alá a hivatalos diplomáciai kapcsolatok létesítéséről. Októberben az emírségek kormányának delegációja ellátogatott Izraelbe, ahol a gazdasági együttműködésről szóló számos szerződést írt alá.

Az elmúlt négy hónapban az Egyesült Arab Emírségeken kívül Bahrein, Szudán és Marokkó is megállapodott Izraellel a kapcsolatok rendezéséről.

Olvasói sztorik