Nemzetközi foci bajnokok ligája

Fél év után visszatér a Barca játékosa, máris az eladásáról cikkeznek

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP

Közel féléves kihagyás követően kedden este visszatérhet az FC Barcelonába Samuel Umtiti, a katalánok világbajnok futballistája. A 27 éves francia védő ebben az idényben még nem lépett pályára, legutóbb júniusban játszott tétmérkőzést,

azóta megküzdött már a koronavírussal és egy hosszú térdsérüléssel is, írja az MTI.

A 31-szeres válogatott Umtiti most bekerült a Barcelona Juventus elleni meccskeretébe, Gerard Piqué sérülése miatt pedig nem kizárt, hogy ha percekre is, de beveti őt Ronald Koeman. A Ferencvárossal azonos négyesben sztárcsapatok kedd este arról döntenek, ki végez a négyes első helyén.

Kapcsolódó
Paul Pogba elhagyja a Manchester Unitedet
A futballista ügynöke egyértelműen fogalmazott.

A katalán Sport szerint a mostani bejelentés az első lépése a védő eladásának. Bár a szerződése 2023-ig szól a klubnál, nem terveznek már vele és a nehéz anyagi helyzetben lévő Barca a fizetését sem akarja fizetni a továbbiaknak, így reményeik szerint már a télen túladnak rajta. Korábban a Lyont lehetett hallani vele kapcsolatban, a sportlap cikke pedig most az Everton és a Juventus érdeklődését említette.

Samuel Umtiti 2016-ban, a Lyontól érkezett a Barcelonához, 116 mérkőzésen játszott a klubnál. A többi közt két Bajnokok Ligáját nyert a csapattal.

Olvasói sztorik