Nemzetközi foci bajnokok ligája

A PSG-nek fontos meccset nyerő Neymar megint Messi után vágyakozik

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

Neymar ismét előállt azzal, hogy a barcelonai évek után megint szeretne együtt futballozni Lionel Messivel, és meg kell oldani, hogy ez a következő idényben összejöjjön.

Ez az, amit a legjobban szeretnék, élvezni, hogy vele egy pályán lehetek. Nagyon nagy kedvem van újra együtt játszani vele, és ezt meg kell oldanunk a következő évben

– mondta a Paris Saint-Germain brazil támadója a Manchester United elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-győzelem után.

Neymar, aki két góllal vette ki a részét a szerdai 3-1-es PSG-sikerből, négy idényen át volt csapattársa a hatszoros aranylabdás argentinnak, aki már idén nyáron el akarta hagyni a Barcelonát, de a jogi viták elkerülése végett maradt. Tavaly úgy volt, hogy Neymar esetleg visszatér a katalánokhoz, végül azonban nem történt klubváltás.

Neymar csodálatos játékot nyújtott az Old Traffordon:

A jövőre lejáró szerződésű Messiért már idén élénk érdeklődést mutatott a Manchester City, amelynek edzője a Barcelonával korábban rendkívül sikeres Josep Guardiola, de a PSG is rendelkezik azzal a pénzügyi háttérrel, amely egy ilyen szintű futballista megszerzéséhez, megfizetéséhez szükséges.

„Szívesen átadom neki a helyem a pályán” – tréfálkozott Neymar.

A PSG legutóbb a döntőig menetelt a BL-ben, de a trófeát még nem sikerült megkaparintania. A mostani idénykezdet kicsit döcögősebben alakul a párizsiak számára,

a Bajnokok Ligájában azonban az utolsó fordulóra kedvező a helyzetük, mert a Manchester Uniteddel és az RB Leipziggel – Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatával – pontazonossággal állnak és a már kiesett török Basaksehirt fogadják.

„Nagyon fontos volt, hogy megmutassuk, még mindig jól tudunk teljesíteni a nagy meccseken. Most ezt kell folytatnunk, mert még nem jutottunk tovább”– fogalmazott óvatosan a klubelnök Nasszer al-Helaifi a manchesteri győzelem után.

Thomas Tuchel vezetőedző a találkozót követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a csapat kezd újra összeállni, reméli, az egységet a játékosok is érzik. Kiemelte, hogy az Old Traffordon nyerni a legnagyobb kihívások közé tartozik, nekik pedig mindenképpen győzniük kellett.

A csapat bizonyította, hogy nem elfogadható számára a vereség. Ez a legfontosabb. Szinte továbbjutottunk már, ami egyben azt is jelenti, hogy még nem jutottunk tovább. Nagy és nehéz lépést tettünk előre, de az utolsóra is szükség van

Ole Gunnar Solskjaer, a hazaiak trénere úgy értékelt, hogy jó mérkőzést játszottak, olyat, amely „megérdemelte volna” a nézőket. Szerinte az döntötte el az összecsapást, hogy az ellenfél pontosabb volt a befejezéseknél.

„A sorsunk még a saját kezünkben van. Ha Lipcsében nyerünk, továbbjutunk. A Bajnokok Ligájában akarunk maradni, és ezt egy jó teljesítménnyel bizonyítanunk kell a jövő héten”.

Olvasói sztorik