Michael Regan / POOL / AFP
Nemzetközi foci

A sikerhez mindig hétfőn kellene játszania a Fulhamnek

Váratlan győzelmet aratott a Fulham labdarúgócsapata a Premier League 10. fordulójának hétfői mérkőzésén: az újonc a Leicester City otthonában győzött 2-1-re.

A vendégek az első félidőben nyolc perc alatt kétszer is betaláltak, a 30. percben Ademola Lookman szerzett vezetést, majd Ivan Cavaleiro büntetőből talált be a Leicester csak a 86. percbe szépített Harvey Barnes révén.

A Fulham szezonbeli második győzelmét aratta, ami érdekesség, hogy ezt is hétfőn érte el. A statisztikák szerint a csapat a legutóbbi hét élvonalbeli meccséből ötöt megnyert a hét első napján..

A londoniak ezzel ismét elkerültek kieső zónából (igaz, csak a 17. helyre léptek előre)m, míg a Leicester a negyedik.

Kiábrándító volt az első félidő, védekezésben hibáztunk, nem voltunk jók az ellentámadásokban. A második félidő jobban sikerült, de hiányzott belőlünk a kreativitás. A Fulham megérdemelte a győzelmet

– nyilatkozta Brendan Rodgers, a Leicester menedzsere.

A másik hétfői meccsen az Aston Villa 2-1-re kikapott a West Ham United otthonában. A vendégek csatára, Ollie Watkins a 74. percben büntetőt hibázott, majd a 92. percben akcióból a kapuba talált, de gólját les miatt nem adták meg.

Az Aston Villa sorozatban öt veretlen idegenbeli bajnoki – és hét tétmeccs – után kapott ki ismét vendégként. A házigazda londoni együttes mindössze kétszer találta el ellenfele kapuját, de mindkettőből gól született.

Premier League, 10. forduló

Leicester City – Fulham 1-2 (0-2)
gól: Barnes (86.), illetve Lookman (30.), Cavaleiro (38., 11-esből)

West Ham United – Aston Villa 2-1 (1-1)
gól: Ogbonna (2.), Bowen (46.), illetve Grealish (25.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.