Nemzetközi foci

Ibrahimovic duplázott, Nápolyban nyert a Milan

Az AC Milan 3-1-re nyert Nápolyban az olasz labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén, írta az MTI.

Hatvan perc után ébredt fel, kétgólos hátrányról nyert az Inter
A két gólt szerző és két gólpasszt adó Romelu Lukaku szerint még nem számítanak nagy csapatnak.

Az összecsapáson Zlatan Ibrahimovic a 20., majd az 54. percben is eredményes volt, hazai részről a 63. percben Dries Mertens csökkentette a különbséget.

Két perccel később azonban megfogyatkozott a Napoli – Tiemoué Bakayoko kapta meg a második sárga lapját –, amelynek nem sikerült egyenlítenie.

A vendégek viszont a hajrában növelni tudták előnyüket, Jens Hauge a 95. percben talált be a hazai kapuba.

A Milan ezt megelőzően 2010 októberében tudott nyerni Nápolyban, akkor 2-1-re. A bajnoki idényben így a továbbra is veretlen milánói együttes a hatodik győzelmét aratta, vendégként mind a négy találkozóját megnyerte.

Ibrahimovic idei hatodik bajnokiján már 10 gólnál jár, ilyen fantasztikusan csupán két elődje kezdett a Milannál az első nyolc fordulóban: Gunnar Nordahl az 1950–51-es szezonban tíz, Marco Van Basten 1992-93-ban 12 találatig jutott.

Serie A, 8. forduló

Napoli – AC Milan 1-3 (0-1)
gól: Mertens (63.), illetve Ibrahimovic (20., 54.), Hauge (95.)
piros lap: Bakayoko (65., Napoli)

 

Fiorentina – Benevento 0-1 (0-0)
gól: Improta (52.)

 

Roma – Parma 3-0 (3-0)
gól: Borja Mayoral (28.), Mhitarjan (32., 40.)

 

Inter – Torino 4-2 (0-1)
gól: A. Sánchez (64.), Lukaku (67., 84., a másodikat 11-esből), L. Martínez (90.), illetve Zaza (45.), Ansaldi (62., 11-esből)

 

Sampdoria – Bologna 1-2 (1-1)
gól: Thorsby (7.), illetve Regini (44., öngól), Orsolini (52.)

 

Verona – Sassuolo 0–2 (0-1)
gól: Boga (42.), Berardi (76.)

 

Udinese – Genoa 1-0 (1-0)
gól: De Paul (34.)

Kiemelt fotó: ANDREAS SOLARO / AFP

Olvasói sztorik