Nemzetközi foci

Sallaiék ellen szerezte meg első győzelmét a Mainz

Sallai Roland csapata, az SC Freiburg otthon 3-1-re kikapott a Szalai Ádámot sérülés miatt nélkülöző Mainztól a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában, írta az MTI.

Megműtötték Szalai Ádámot
Még az Izland elleni Eb-pótselejtezőn sérült meg. Több hetet fog kihagyni.

A vendégek gyorsan vezetést szereztek, a 2. percben eredményes Jean-Philippe Mateta a szünetig mesterhármasig jutott. A házigazdák a 63. percben szépítettek.

A magyar válogatott alapembere, Sallai kezdőként végigjátszotta az összecsapást, míg a vendégek támadója, Szalai Ádám műtét miatt hetekig nem is reménykedhet a játékban.

A Freiburg sorozatban a hetedik mérkőzésén maradt nyeretlen, ezeken negyedszer maradt pont nélkül, egymást követően harmadszor. A Mainz hat vereség és egy döntetlen után először jutott három ponthoz a bajnoki idényben.

A bajnoki idényt vereséggel kezdő Union Berlin, amely azóta nem maradt pont nélkül a Bundesligában, három döntetlen mellett negyedszer győzött – ezúttal Kölnben 2-1-re.

A Köln viszont továbbra is nyeretlen, három döntetlen mellett ötödször maradt alul, ötödik hazai meccsén negyedszer szenvedett vereséget.

Freiburg – Mainz 1-3 (0-3)
gól: Petersen (63.), illetve Mateta (2., 34., 40.)

 

Köln – Union Berlin 1-2 (1-1)
gól: Skhiri (36.), illetve Awoniyi (27.), Kruse (72.)

Kiemelt fotó: Jean-Philippe Mateta három gólt szerzett (Sebastian Gollnow / dpa Picture-Alliance via AFP)

Olvasói sztorik