Nemzetközi foci

Messinek elege van abból, hogy mindig ő a hibás

Lionel Messi nem a legjobb hangulatban tért haza Spanyolország az argentin labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőit követően, hiszen nem elég, hogy klubtársa egykori ügynöke negatívan nyilatkozott róla, de még az adóhatóság is rászállt.

Az FC Barcelona klasszisa a reptéren nem állhatta meg, hogy ne reagáljon klubtársa, Antoine Griezmann volt ügynökének észrevételeire.

Eric Olhats a múlt héten a France Footballnak adott interjút, amelyben azzal vádolta Messit, hogy megnehezítette Griezmann életét Barcelonában.

„Antoine komoly problémákkal érkezett a klubba, ahol mindent Messi irányít. Egyszerre a császár és az uralkodó, és nem örült Griezmann érkezésének. Siralmas volt a hozzáállása és ezt éreztette is vele. Ez a terror uralma: vele vagy ellene vagy” – nyilatkozta.

Messi a repülőtéren csak annyit mondott az újságíróknak:

Elegem van abból, hogy mindig mindenért hibás vagyok!

Ha ez nem lett volna elég, akkor volt még megpróbáltatás, a csatárt ugyanis feleségén, Antonela Roccuzzón kívül a helyi adóhatóság öt embere is várta, akik a magángépére beszállva ellenőrizték a papírokat, majd vámfizetésre kötelezték a sportolót.

15 órás repülés után az adóhatóság várt rám. Ez őrület

nyilatkozta Messi.

Kiemelt fotó: ERNESTO BENAVIDES / POOL / AFP

Olvasói sztorik