Nemzetközi foci

Nem véletlenül ellenkeztek Messiék a végsőkig

A spanyol élvonal csapatai közül az FC Barcelona és a Valencia labdarúgóit érintette leginkább a pandémia miatti fizetéscsökkenés, írta az MTI.

A La Liga keddi közlése szerint összesen mintegy 700 millió euróval csökkent a klubok bérköltsége, a Barcelona és a Valencia mintegy 40 százalékkal vitte lejjebb labdarúgói járandóságát. A két madridi együttes, a Real és az Atlético 27-27 százalékos mínusszal áll.

Javier Tebas ligaelnök a visszaesés miatt arra számít, hogy a csapatok nem, vagy alig szerződtetnek majd új labdarúgót a téli átigazolási szezonban.

Néhány együttesnek várhatóan el is kell majd adnia játékosokat a nehéz helyzetre tekintettel

– fogalmazott Tebas, aki szerint a koronavírus-járvány hatása néhány idényen keresztül még tartani fog.

Az elnök hozzátette, központi szankció nem várható azokkal a klubokkal szemben, amelyeknek túl nagy lesz a fizetési költsége, de figyelmeztette az együtteseket a felelősségteljes gazdálkodásra.

A 20 élvonalbeli csapat a liga szabályzata alapján jelenleg összesen 2,3 milliárd eurót költhet fizetésekre, ami 600 millió euróval kevesebb, mint egy szezonnal korábban. Minden együttes más-más összegből gazdálkodhat, amelyeket különböző tényezők alapján számolnak ki.

A Barcelona egy idénnyel ezelőtt 671 millió eurót költhetett bérekre, ez 383 millióra csökkent. Az ősi rivális Real Madridnál 641 millió euróról 468-ra apadt az összeg, míg az Atlético Madrid 252 milliót adhat játékosainak. A legkisebb bérköltséggel, 34 millió euróval az újonc Elche kalkulálhat.

A legnagyobb veszteséget elkönyvelő két klub közül a katalánok több labdarúgójuk fizetését is csökkentették, míg a Valencia legjobbjai közül több játékost is eladott.

Kiemelt fotó: OSCAR DEL POZO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik